A koronavírus elleni védekezés érdekében egészségügyi maszkok gyártását kezdte meg a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató Kézmű Nonprofit Kft. – jelentette be a szociális ügyekért felelős államtitkár Budapesten.

Az állami tulajdonú cég zuglói üzemében megtartott sajtótájékoztatón Fülöp Attila hangsúlyozta, hogy az első legyártott maszkokat a legveszélyeztetettebb korosztályt gondozó idősotthonokba, a bentlakóknak, illetve a személyzetnek juttatják el.

A politikus elmondta, hogy a különleges élethelyzetben a kormányzatnak kötelessége minden olyan kapacitás felkutatása, ami elősegíti az ország öngondoskodását.

IllusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

Ebben a helyzetben kérték fel a cégcsoportot arra, hogy gyártási folyamatainak áttekintésével keresse meg a védőeszközök előállításának lehetőségét.

Arról is szólt, hogy a társaságnál dolgozó megváltozott munkaképességű emberek tudják, hogy milyen fontos a társadalom támogatása.

A védőeszközök gyártásával pedig most ők nyújtanak támogatást a társadalom számára - mondta az államtitkár.

Csizi Péter, az országszerte 136 telephelyen, 9 ezer embert foglalkoztató KÉZMŰ-ERFO-FŐKEFE cégcsoport ügyvezető igazgatója közölte, hogy akár napi 30 ezer maszk előállításához is rendelkeznek megfelelő gyártói kapacitással. Ugyanakkor a legyártható mennyiség a rendelkezésre álló alapanyag függvénye.

IllusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

Közlése szerint a lehetőségeik áttekintése során találtak háromezer méternyi egészségügyben használt alapanyagot, amelynek felhasználásával négy telephelyen és 100 varrónővel, első körben 30 ezer higiéniai kendő gyártását kezdték meg.

Ugyanakkor hétfőtől megduplázzák a gyártási kapacitást, és az anyagbeszerzőik, technológusaik folyamatosan úton vannak a megfelelő alapanyagok megvásárlása érdekében. Ennek köszönhetően újabb háromezer méternyi alapanyag érkezett be a társasághoz.

Arról is szólt, hogy a cégnél készülő kétrétegű szájmaszkok textil alapanyagból készülnek. Ez azt jelenti, hogy moshatóak, vagyis többször felhasználhatóak.