A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) elnöksége üdvözli a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet következményeinek enyhítésére a kormány által eddig bejelentett élet-, egészség-, valamint gazdaság- és munkahelyvédelmi intézkedéseket.
A tanács soros elnöke, Kucsera Tamás Gergely által jegyzett közleményben kiemelték, hogy a magyarországi társadalmi és gazdasági érdekegyeztetés legmagasabb szintű fórumának, az NGTT-nek
- a munkavállalókat,
- a gazdasági szereplőket,
- az egyházakat,
- a civileket,
- valamint a tudományos és a művészeti szférát képviselő oldalai elnökeinek és a soros elnöknek
az együttes álláspontja szerint az eddig bejelentett kormányzati lépések hasznosak és szükségesek.
Úgy értékelték, hogy az egyes munkáltatók járulékfizetési kötelezettségének 2020. június 30-ig teljes egészében történő elengedése, a munkavállalók járulékának jelentős csökkentése egyaránt hozzájárulhat a magyar gazdaság és társadalom működésének jövőbeni gyors normalizálásához.
Az NGTT továbbra is nyitott az intézkedési tervek és csomagok megvitatására, jövőbeli egyeztetésére - tették hozzá.

Azt írták, ezen nehéz időszak leküzdéséhez az NGTT elnöksége szerint arra is szükség van, hogy minden honfitársunk bizalommal, türelemmel és fegyelmezetten vegyen részt abban a valódi társadalmi összefogásban, amelynek a kibontakoztatása az élet szinte minden területén nélkülözhetetlen.Ennek érdekében kiemelten fontosnak tartják és kérik a javasolt egészségügyi óvintézkedések megtartását, valamint a gyermekek és idősebbek életvitelének támogatását - áll a közleményben.