A következő hetekben teljesen befagy az ingatlanpiac

lakáshirdetés, kiadó lakás, albérlet, ingatlanpiac, fekete gazdaság, illusztráció
Vágólapra másolva!
A koronavírus nemcsak globálisan volt hatással az ingatlanpiacra, hanem a magyar helyzetet is teljesen megváltoztatta. A legtöbb szakértő szerint a következő hetekben és hónapokban a lakásügyletek háttérbe szorulnak, és csak az egzisztenciális okokból szükséges adásvételekre lehet számítani.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet arról számolt be, hogy teljesen megtorpant a hazai ingatlanpiac, ráadásul a lap által megkérdezett szakértők szerint a helyzet a következő hetekben és hónapokban nem is fog változni. A prognózis szerint két jól elkülöníthető időszakra lehet számítani a közeljövőben: a koronavírus terjedéséig, vagyis ameddig a járvány tart, lényegében lefagy a piac, néhány alkalmi vagy éppen szükségszerű akvizíciót leszámítva.

A járvány végeztével azonban a szakértők szerint a piac is hamar helyre állhat.

A Magyar Nemzetnek Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője elmondta, hogy szinte egyik napról a másikra változtak meg a szempontok. Eddig javarészt olyan kérdések motiválták az adásvételt, mint például a nagyobb ingatlanba való költözés. Most viszont olyan alapvető tényezők kerültek előtérbe, mint hogy valaki fent tudja-e tartani a lakását, fizetni tudja-e az albérletét. Balla Ákos szerint a lakásügyletek száma már most erősen visszaesett, a következő időszakban pedig továbbra is ez a trend folytatódhat.

Illusztráció Forrás: MTI/Marjai János

A piaci lassulása szintén betudható annak, hogy az emberek a járvány miatt tartanak a fizikai kontaktustól, sokan ódzkodnak attól, hogy idegeneket engedjenek be lakásukba. Persze az ingatlanosok közül is egyre többen választják az otthoni munkavégzést, elsősorban az idősebb kollégák. Balla szerint a következő hetekben-hónapokban teljesen leálló piacra kell számítani, főleg ha Magyarországon is kijárási tilalmat rendelnek el.

A szakember szerint az árcsökkenés is elképzelhető, elsősorban akkor, ha például visszaesnek az átlagbérek, vagy megnövekszik a munkanélküliség.

A Magyar Nemzet megkeresésére Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, elmondta, hogy a feladott hirdetések számában jóval kisebb csökkenés tapasztalható. Sokan azért is próbálják meg még mindig eladni az ingatlanukat, mert attól tartanak, hogy a vírus lecsengésével komolyabb áresés történik majd.

Balogh László szintén kiemeli, hogy az ingatlanpiac átrendeződésének első jele az albérleti szegmens, hiszen az előző években elképzelhetetlennek számító százezer forint körüli havi bérleti díjak egyre nagyobb számban jelennek meg Budapesten. Ez betudható annak is, hogy a turizmus visszaesése miatt sok Airbnb próbál meg áttérni a hosszabb távú lakáskiadásra.