Vágólapra másolva!
A kormány gazdaságvédelmi intézkedései is életet mentenek a koronavírus-járvány idején - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Vágólapra másolva!

Kovács Árpád hangsúlyozta, hogy egy család munkája, biztos megélhetése legalább olyan fontos kérdés, mint a járványügyi biztonsága.

- fogalmazott.

Hozzátette, az intézkedéseknek lesz költségvetési hatása, ami vállalható, ugyanakkor nem kétséges, hogy az ország adósságállománya - ami a GDP arányában tavaly a 60 százalék felé mozdult el - változni fog.

- hangsúlyozta.

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke Fotó: Hajdú D. András [origo]

Kovács Árpád arról is beszélt, hogy a kormány időben hozta meg ezeket a fontos gazdasági lépéseket.
A járványt egy sor ágazat megszenvedi, de vannak olyanok is, amelyek viszont a nyertesei közé tartozhatnak. Ezek között megemlítette a telekommunikációs területet, amelyen belül az információs szolgáltatások és a távmunka most kiemelt figyelmet kap.