Senkiföldje lett a világ legnagyobb légikikötőiből

2020.03.28. 09:43

A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések sorában új szakaszba lépett a légi közlekedés leállása. Az Origo is rendszeresen beszámol járattörlésekről, légitársaságok teljes flottájának földön maradásáról. A repülőgépek leállását a repülőterek bezárása követi, hiszen ha nincs utasforgalom, egy részüket nem kell, vagy ha erre vonatkozó kormányzati döntés van, nem is lehet nyitva tartani. Máris van arra példa, hogy a bezárások miatt, egyesek "két ország között", a repülőtéren ragadtak.

Többféle korlátozással illetve a szolgáltatások szüneteltetésének több módjával lehet találkozni a légi közlekedésben, ezen belül a repülőterek működésében. A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér például a járvány ellenére sem állt le: a hatályos korlátozások elsősorban az országba belépő külföldiekre vonatkoznak. A hatályos kormányrendelet alapján, március 17-től okmányellenőrzés után Magyarországra csak a magyar állampolgárok és az EGT országok azon állampolgárai léphetnek be, akik állandó tartózkodásra jogosultak Magyarországon. Ugyanakkor a repülőtér kiszolgálja az induló járatokat, hiszen a kiutazás menetrend szerinti járatokkal továbbra sem tilos - már amennyiben akad még olyan légitársaság, amelyik indít járatot a kívánt úticélra.

Ebben a gyakorlatban fontos változást hoz az, hogy a március 26-án este kihirdetett országos tisztifőorvosi határozat megtiltja a nemzetközi személyszállítást végző vasúti jármű, autóbusz, valamint polgári légijármű Magyarország területére történő belépését. Így - írja kommentárjában egy magyar légi közlekedési portál - a határozat hatályba lépésével vélhetően a maradék néhány utasszállító járat is leáll a budapesti repülőtéren.

Az ORFK Kommunikációs Szolgálata által közzétett képen a Liszt Ferenc-repülőtér tranzitvárója 2020. március 21-énForrás: MTI/Budapest Airport/Baranyi Róbert

A személyforgalom szinte teljes lenullázódása mellett ugyanakkor a repülőterek többségének ki kell szolgálnia a teherforgalmat is, hiszen az árufuvarozás egyelőre folyik számos ország között. Ebben a szegmensben most különösen fontosak a Magyarországra is érkező egészségügyi szállítmányok, azok fogadása.

Egyre több hír érkezik ugyanakkor repülőterek teljes leállításáról is. Így válhatnak az egyébként kifejezetten forgalmas, zsúfolt létesítmények szinte teljesen kiürült, kongó szellempalotákká. Érkeznek beszámolók arról is, hogy egy-egy bejelentett lezárás, korlátozás, járattörlés előtt, valóságos verseny alakul ki a hazautazás mellett döntők között a jegyekért az utolsó járatokra - ugyanakkor volt olyan cég, amely egyik utolsó nemzetközi járatára ingyen adta a jegyeket. A kenyai nemzeti légitársaság döntéséről ebben a cikkében írt az Origo.

Fertőtlenítőkamrában áll egy férfi a Juanda Nemzetközi repülőtéren a kelet-jávai Surabaya városban 2020. március 24-énForrás: MTI/EPA/Fully Handoko

Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány információt arról, hogyan állnak most a világ repülőterei részleges vagy teljes leállásukkal:

  • London: Március 26-án már zárva marad a London City Airport, és legkorábban májusban nyit csak ki. A főként üzleti utasok által használt légikikötő 2019-ben remek évet zárt, napi átlagosan 16 ezer utassal, írja az Independent. A British Airways innen vitte üzleti utasai többségét New Yorkba. De a repülőtér másik fontos használója volt a Flybe is, a legnagyobb európai regionális légicég februárban jelentett csődöt. Más brit repülőtereken jelentős leállások vannak: Manchester három termináljából most csak egy üzemel, Gatwicken pedig hat utasmólóból csak három üzemel.
  • Brit tengerentúli területek: Anguillában március 20-tól, 14 napra érvényes a tengeri és légi belépési pontok zárása, a korábban a karibi térségen kívülről hazatérőket kéthetes házi karanténra kötelezték. A Kuba mellett fekvő Turks- és Caicos-szigetek március 24-én zárta le repülőtereit.
  • Oroszország: A külföldön rekedt állampolgárainak hazaszállításától eltekintve, március 27-e péntektől megszüntette a légiutas-forgalmat a külvilággal.
  • Bahamák: A zárások legalább március 31-ig tartanak.
  • Bermuda: Nem fogadnak járatokat két hétig a nemzetközi repülőtéren. 
  • Libanon: március közepén bejelentették a repülőterek zárását.
Az utolsó járat indulására váró utasok a bejrúti Rafik Haríri repülőtéren 2020. március 18-án: a libanoni kormány a koronavírus-járvány terjedése miatt korábban bejelentettte a repülőtér lezárásátForrás: MTI/EPA/Nábil Munzer
  • Sri Lanka: A szigetország kategórikus tiltást vezetett be, se ki, se be: március 31-ig lezárták a repülőtereket. Új vízumot nem adnak ki, a meglévőket hosszabbítják április 12-ig, az országban ragadt turistáknak erre rendszeresített telefonos forró drótokon nyújtanak segítséget.
  • Kolumbia: A dél-amerikai ország március 23-tól lezárta tengeri és szárazföldi határait, ahogya a repülőtereit is, a nemzetközi járatokat felfüggesztették.
  • Guyana: Március 17-től kéthetes zárlat alá kerültek a repülőterek.
  • Kiribati: A parányi szigetállam bejelentette, hogy április 30-ig tartja fenn repülőterei zárását (azokat a kis megállókat is, melyek a szigetek közötti helyi közlekedést szolgálják ki).
  • Vanuatu: A kis csendes-óceáni állam Kiribatinál is szigorúbbat lépett, minden határát és repülőterét lezárta további értesítésig.
  • El Salvador: március 16-án leállította repülőterei működését, pontosabban csak a kereskedelmi járatokat nem engedi repülni.
  • Egyiptom: március 19-től március 31-ig biztosan áll a légiközlekedés. Egyiptom eredetileg március 31-re tervezte a leállást, de korábban megvalósította, és a március 25-i hírek szerint, már döntöttek is az április 15-ig szóló meghosszabbításról. Az eredeti leállás 143 millió dollárjába kerül az érintett cégeknek.
  • Olaszország: Április 3-a előtt biztosan nem merülhet fel semmilyen enyhítés a mostani szigorú, lényegében országos karantén kapcsán, így a légi közlekedés kapcsán sem.
  • Norvégia: Jelenleg csak a külföldről hazatérő állampolgárok léphetnek be a repülőtereken.
  • Nigéria: Lagos és Abuja városok repülőtereit, a nemzetközi légikikötőket, március 23-tól kezdődően 1 hónapra lezárták.
  • Szerbia: Március 19-től repülőterei csak humanitárius szállítmányokat kezelnek, illetve speciális engedéllyel bíró gépek használhatják azokat.
  • Szudán: Március 16-a után csak a humanitárius és kereskedelmi küldeményeket kezelik, ettől eltekintve minden repülőteret és más belépési pontot lezártak.
  • Egyesült Arab Emírségek: itt Szaúd-Arábiával ellentétben, nem jelentettek be kijárási tilalmat, ám a hét közepén érkezett hírek szerint, a repülőterek működésének felfüggesztése miatt, európaiak százai rekedtek az országban. A hírek szerint a leállásokat korábban elvégezték, mint ahogy azokat eredetileg bejelentették.
Néptelen a taxira várakozóknak fenntartott terület a New York-i Kennedy Repülőtér nemzetközi utascsarnokában (2020. március 12.)Forrás: MTI/EPA/Peter Foley

A senkföldje polgárai

A mindinkább kiürülő repülőterek azonban mégsem néptelenednek el, hiszen az ott dolgozók egy részén kívül, utasokkal is lehet találkozni - azokkal, akik ott ragadtak egy adott légikikötőben, mivel a fogadó ország, ahová indultak volna, időközben olyan korlátozásokat fogadott el a járvány miatt, ami ellehetetlenítette belépésüket. Egy hírügynökség összeállítást készített a legfrissebb ilyen tapasztalatokból, a becslések szerint világszerte több ezer ember került emiatt nehéz helyzetbe:

  • A héten Malajziában, Kuala Lumpurban 15 felnőtt és 1 gyerek verődött össze a repülőtéren, akiket más, délkelet-ázsiai országokból fordítottak vissza. Ők arról számoltak be, nemigen kapnak segítséget senkitől. Többségüket Thaiföldről fordították vissza, ott hiába mutatták be egészségügyi igazolásaikat a repülőtéri leszállás után, az orvosok és katonák azt mondták nekik, az már nem elég, vérteszt eredményére lenne szükség. Ezt viszont az utazók - köztük néhány lengyel állampolgár - nem tudták, a bangkokiak pedig azzal védekeztek, hogy nagyon gyorsan változnak az előírások.
  • A moszkvai Vnukovói nemzetközi repülőtéren üzbég vendégmunkásokat felügyeltek kivezényelt rendőrökkel, akik több mint egy hétig várakoztak arra, hogy külön a részükre küldött géppel Taskentbe repülhessenek.
  • Bali repülőterén 130 brit turista ragadt, járataik leszállási engedélyét nem kapták már meg, így valószínűleg a brit kormánynak kell őket evakuálnia.
  • Isztambulban több mint 1000 algériai rekedt, mert Algéria nem fogad semmilyen nemzetközi járatot, így azokat sem, melyekkel polgárai térnének haza.
Indulásra készülő utasok a manilai Ninoy Aquino Nemzetközi Repülőtéren 2020. március 18-án: akkor a fülöp-szigeteki elnök 72 órát adott a külföldieknek, hogy elhagyják az országot, mert az új koronavírus járványa miatt hat hónapra rendkívüli állapotot vezetnek beForrás: MTI/AP/Joeal Calupitan

A repülőtereken rekedtek egy része arról számol be, hogy ha találnak is jegyet nekik megfelelő járatra még, annak olyan - nem ritkán több ezer dolláros - ára van, hogy azt nem tudják kifizetni. Így sokak számára nincs más megoldás, mint kihúzni addig, amíg követségük közbenjárásával, segítséget nem kapnak a hazajutáshoz.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy az országok kormányai nem tesznek meg mindent állampolgáraik hazajuttatásáért. A járatok törlése, a repülőterek normál működésének leállása után, külön egyeztetések mentén juthatnak haza a polgárok. Nemrégiben például így hoztak haza Marokkóból több mint 100, ott rekedt magyar turistát is, majd a napokban Izraelből 43 magyar állampolgárt.