A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete szeretné elérni a védőeszközök kötelező használatának előírását a kereskedelemben. 

Könnyebb volt az áruházi dolgozók munkája a hétvége óta, elviselhetőbb volt a nyomás a műszakokon, mivel a legforgalmasabb délelőtti sávban a korábbi vásárlótömeg töredéke fordult meg az üzletekben. Az intézkedés elérte azt a szándékot, hogy az időseknek biztonságos vásárlási lehetőséget garantáljon, úgy, hogy nem kell tartaniuk attól, hogy a fiatalabbaktól elkapják a betegséget mondta a Magyar Nemzetnek a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Bubenkó Csaba a 65 év felettieknek 9 és 12 óra között megállapított kizárólagos vásárlási idősáv bevezetése kapcsán beszélt a tapasztalatokról. Megjegyezte: ahogyan korábban a pánikvásárlások rohamában, most is a bolti dolgozók kerültek reflektorfénybe, mivel naponta az ő feladatuk kezelni az életkor szerinti fizikai elválasztás kötelezettségével járó kihívásokat.

Kevésbé érzik a járványnak való kitettséget a megritkított vásárlótömegben, ahogy a rövidebb nyitvatartással is, illetve attól, hogy a nagy áruházak fizikai látogatottsága a figyelmeztetéseknek köszönhetően megindult lefelé. Attól is erősödött a biztonságérzetük, hogy a pénztárakhoz plexifalakat emelnek a cégek, így biztosítva a kellő távolságot és a védelmet a vásárlónak és a kasszásnak  – tette hozzá Bubenkó Csaba.

IllusztrációFotó: Szabó Gábor - Origo

A nyugdíjas idősáv kapcsán a munkavállalók körében az az egyetlen aggodalom, hogyan kezeljék a kiélezettebb helyzeteket, ha a vásárló nem hajlandó együttműködni. A szakszervezeti vezető arról tájékoztatta őket, hogy az alkalmazottaknak nem kell, és nem is szabad hatóságként fellépniük, a jogszabály nem hatalmazza fel őket, hogy az iratai által életkora igazolására kötelezzék a vevőt. Az állampolgár kötelessége a jogkövető magatartás, vagyis együtt kell működnie a korlátozott bevásárlás megvalósításában, ennek kulturált vásárlói magatartással kell párosulnia. De az a tapasztalat, hogy a lakosság érti, és már eszerint alakítja a napjait. A pultoknál, kasszánál mostanában a rövid beszélgetések vége mindig az, hogy mindannyiunknak az a lényeg, hogy a szigorú lépéseknek köszönhetően uralni lehet a járványhelyzetet – fogalmazott Bubenkó Csaba.

Kiemelte: több kedvező döntés született a vásárlók és a kiszolgálásban helytálló dolgozók érdekében, most az egészségügyi helyzet fokozódása miatt az volna a legfontosabb, hogy az ellátási láncban részt vevő minden dolgozónak legyen kötelező maszkot, kesztyűt viselnie – ezt a szakszervezet már kérte az operatív törzstől. Mint mondta, ezzel több százezer érintett családnak és a boltokba járó magyaroknak erősödne tovább a biztonságérzete.