Az Állami Számvevőszék is hozzájárul a koronavírus elleni védekezéshez

ÁSZ
Az Állami Számvevőszék épülete.
Vágólapra másolva!
A tavalyi takarékos gazdálkodásának, illetve a különböző hatékonyságnövelő intézkedéseknek köszönhetően több mint 414 millió forint maradványt utalt át az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a központi költségvetésnek. Az ÁSZ ezzel is hozzájárul a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos állami kiadásokhoz.
Vágólapra másolva!

Több mint 60 százalékkal, közel 1350-re növelte az ellenőrzött szervezetek számát az Állami Számvevőszék a tavalyi évben – emelte ki Domokos László, a 2019. december 29-én megjelent évértékelésében. Az ÁSZ elnöke rávilágított: az elmúlt évek hatékonyságnövelő fejlesztéseinek köszönhetően 2019-ben magasabb fokozatba kapcsolt az Állami Számvevőszék. Mint mondta:

Domokos László hozzátette azt is, hogy az ÁSZ célja a közpénzügyi helyzet javítása, amelyhez a bizonyítékokon alapuló ellenőrzési megállapítások, illetve az ÁSZ elemzéseinek következtetései adják a kiinduló alapot. Mindez azt is jelenti, hogy

– húzta alá az ÁSZ elnöke.

Az Állami Számvevőszék épülete Forrás: Origo

Az elmúlt években megvalósított módszertani, technológiai, illetve humánerőforrás fejlesztéseknek köszönhetően az Állami Számvevőszék 2020-ra átállt a digitális ellenőrzésre, illetve a digitalizáción alapuló munkakörnyezetre.

Ennek köszönhetően az ÁSZ a jelenlegi egészségügyi veszélyhelyzetben is dolgozik, biztosítja a dolgozóinak a biztonságos munkakörnyezetet és ellátja a törvényekben előírt feladatait.

Az Állami Számvevőszék gazdálkodását évek óta hatékonyság jellemzi.

Ennek köszönhetően 2019-ben az ÁSZ összesen 414.381.554 forintot takarított meg, amelyet 2020. április 2-án visszautalt a központi költségvetés maradvány alapjába.

Mindez azt jelenti, hogy az ÁSZ az egészségügyi veszélyhelyzet időszakában több mint 414 millió forinttal járul hozzá a felmerülő állami kiadásokhoz, így a koronavírus elleni védekezéshez.