Varga Mihály: Két százalékkal csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke

VARGA Mihály
Budapest, 2020. március 4. Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Magyar Államkincstár új állampapír-értékesítési pontjának átadásán a Fiumei úti kormányhivatalban 2020. március 4-én. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány miatti új gazdaságvédelmi intézkedések mellett a kormány néhány korábbi döntést is meg szeretne őrizni, ilyen az is, hogy két százalékkal csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető elmondta, a kormány által kidolgozott gazdaságvédelmi akcióterv értéke

a GDP 18-20 százaléka körül van.

A koronavírus-járvány miatt kidolgozott program a második fázisban jár, és tovább bővíthető, ha erre szükség van.

- fogalmazott.

Kitért arra is, létrehoznak az idei költségvetésben egy védekezési alapot,

amelynek az értéke 634 milliárd forint, és egy gazdaságvédelmi alapot 1345 milliárd forinttal.

Ez azt jelenti, hogy mintegy 2000 milliárd forint mozdul meg a költségvetésben - fűzte hozzá.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Kovács Tamás

Varga Mihály azt mondta, hogy van egy harmadik alap is, amely az Európai Unióból (EU) érkező forrásokat kezeli,

Az EU olyan forrásokat kíván előrehozni, amelyek egyébként is jártak volna az országnak, mint például a kohéziós alapban rendelkezésre álló összegek.

Ezzel az a probléma, hogy Magyarország a pályázatokat már kiírta, a támogatások jelentős része le van kötve, tehát ez likviditásban, pénzügyi segítségben annyit jelent csak, hogy előrébb hoznak olyan kifizetéseket,

- hangsúlyozta.

A tárcavezető elmondta azt is, az elmúlt években fegyelmezett államháztartás-gazdálkodást alakítottak ki,

így 3 százalék alatt alakult a hiány; tavaly ez éppen 2 százalék volt.

Ezzel párhuzamosan folyamatosan csökkent az államadósság mértéke is:

2010-ben ez a GDP több mint 80 százaléka, tavaly pedig a 66 százaléka volt.

Hozzátette, most az a döntés született, hogy a járvány miatt a hiányt egy kicsit elengedhetik, de továbbra is 3 százalék alatt próbálják tartani:

a 2,7 százalékos hiány közel ezer milliárd forintos plusz mozgásteret enged.

Kérdésre elmondta azt is, nem tervez külföldi hitelt felvenni a kormány, hiszen Magyarország olyan stabil pénzügyi pályára került az elmúlt években, ami lehetővé teszi, hogy saját forrásokból teremtse meg a koronavírus-járvány miatt szükséges gazdaságvédelmi program lehetőségét.