A repülőgépeken a foglalható ülőhelyek számának csökkentésével biztosítanák a nagyobb távolságot az utasok között a légitársaságok. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint a legtöbb légitársaság számol ezzel a megoldással.

Az IATA friss elemzése szerint a légiközlekedési iparágban a korábban becsült 252 milliárd dollár kiesés helyett, 314 milliárd dollárral kevesebb bevétel várható a járvány miatt csökkenő kereslet, és az utazási korlátozások miatt.

Ez a teljes tavalyi iparági árbevétel 55 százaléka.

Eközben a légitársaságok egy része már azt tervezi, hogyan tudják átalakítani gépeiken az utasok elhelyezését, hogy azok biztonságos távolságban utazhassanak egymástól.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek beszélt arról: vizsgálják annak lehetőségét, hogy minden széksorban blokkolják a középső üléseket, mivel így tartható az utasok között a megfelelő távolság.Ezzel a megoldással a gépek kapacitásának harmada kiesne, így egy 180 székes repülőn csak 120 ülés lenne elérhető az utasok számára.

Illusztráció

Alexandre de Juniac, az IATA elnök-vezérigazgatója eheti videokonferenciáján beszélt arról, hogy a járvány előtt a nagy kapacitású keskenytörzsű gépek, mint az Airbus A321neo, vagy a Boeing 737 MAX rendkívül népszerűek voltak, mert sok utast tudtak szállítani alacsony költség mellett, a cégek profittermelésének kulcsai voltak.

A válság után ugyan még több hónapig nem lesz akkora kereslet a repülés iránt, mint előtte, de ezeket a gépeket akkor sem fogják kisebb kapacitásúra cserélni - magyarázta Alexandre de Juniac.

Hozzátette: a légitársaságok az emberek közti távolság megtartása érdekében a középső széket blokkolni fogják, így a legnagyobb töltöttség 70 százalék alatt marad, miközben a válság előtt átlagosan 75 százalékos töltöttséget kellett elérni a nyereséges üzemeltetéshez.

A Guardian beszámolója szerint az IATA vezetője úgy véli, hogy az iparág nem fog gyorsan magára találni a válság elmúltával. Szerinte nem valószínű a teljesítmény gyors, V-alakú felfutása, vagyis amikor hirtelen lezajló visszaesést követően gyors visszarendeződés, felpattanás következik be. Az IATA-nál egyelőre borúsnak látják a közeli jövőt, megjegyezve, hogy a világjárvány miatt 25 millió munkahely kerül veszélybe a szektorban globálisan.

A szervezet sürgette a kormányokat a szektor támogatására, különösen a dolgozóknak járó bértámogatások kiterjesztését. Ez utóbbit annak kapcsán tette, hogy a brit repülőterek szakmai szövetsége Londonhoz fordult segítségért. Az utasforgalom szinte teljes lenullázódása a dolgozók 50-80 százalékát érinti különösen hátrányosan. A szövetség arra számít, hogy a repülőterek szokott működési rendje 2021, vagy 2022 előtt, nem áll helyre.