Tállai András államtitkár a 13. havi nyugdíj utalásának részleteiről beszélt a Magyar Nemzetnek. Kiderült, hogy a kormány 70 milliárd forintot különít el erre a célra, az érintettek pedig már 2021 elején negyedhavi juttatást kaphatnak, A mostani járvány nehezen érinti a nyugdíjasokat, ezért a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy támogassák őket, 2024-től pedig akár a teles havi összeget is megkaphatják.

A kormány a tervek szerint négy lépcsőben építi vissza a 13. havi nyugdíjat. Elsőként 2021 februárjában kapnak a nyugdíjasok ilyen címen juttatást, akkor majd negyedhavi összeget kapnak készhez. Mivel jelenleg 280 milliárd forint körül mozog az egy hónapnyi nyugdíj összege, így kijelenthető, hogy az első negyedhavi részlet kifizetésekor körülbelül hetvenmilliárd forintot kapnak meg a nyugdíjasok, emeli ki a Magyar Nemzet

Tállai András kifejtette, hogy a tervek szerint két év múlva, vagyis 2022 elején már félhavi összeget kapnának az időskorúak, ezután a 2023-as kifizetés háromnegyed havi summának felel majd meg. 2024-ben a folyamat a végére ér, akkor a havi nyugdíj teljes összege eljut minden jogosulthoz. 

Az államtitkár szerint a 13. havi nyugdíj visszavezetése jól mutatja a kormány válságkezelési elképzeléseit, mivel krízis idején nem megszorításokra van szükség, hanem olyan helyzetet kell teremteni, hogy a gazdaság talpra állhasson, a társadalom anyagi helyzete pedig ne roggyanjon meg.

IllusztrációForrás: MTI/Balogh Zoltán

Tállai szerint ezt szolgálja megannyi utóbbi időben hozott döntés a kilakoltatások megállításától kezdve a kisvállalkozók adójának elengedésén és számos dolgozó járulékának csökkentésén keresztül a lejáró gyes-, gyed-, gyetjogosultságok meghosszabbításán át az egészségügyi béremelésig vagy a 13. havi nyugdíj visszavezetéséig.