Egyeurós jeggyel térnének vissza a diszkont légitársaságok

koronavírus, vírus, járvány, Budapest, Liszt Ferenc Repülőtér, Amerikából hazatérő magyarok, karantén, reptér, Amerika, külföldről hazatérő magyarok
Vágólapra másolva!
Filléres repülőjegyekkel már idén nyáron felpörgetné a repülést a Ryanair, miközben a hagyományos légitársaságoknál sokkal lassabb felépülést jósolnak. Az újraindulás ára a széksorok középső üléseinek blokkolása lehet, a Wizz Air készen áll az önkorlátozásra – nyilatkozta Váradi József a Reutersnek.
Vágólapra másolva!

Ha háború, legyen háború, de a Ryanair győztesen kerül ki belőle – idézi a Magyar Nemzet Michael O'Leary vezérigazgató Reutersnek adott nyilatkozatát.

Ehhez Európa legnagyobb diszkont-légitársasága minden eszközt bevet majd, és nem foglalkozik azzal, hogy ezért tíz-, öt- vagy akár egyeurós jegyeket kell kínálnia.

Emlékezhetünk, hogy 2012-ben, a Malév leállása utáni hónapokban a Ryanair 3–10 euró közötti jegyárakkal igyekezett megvetni a lábát Budapesten, vagyis nem idegen tőle ez az eszköz. O'Leary szerint most nem az ár a kritikus pont, hanem hogy a pilóták és a légiutas-kísérők visszatérjenek és a gépek felszálljanak. Lehet, hogy a jegyárak alacsonyabbak lesznek idén, de az olajár még alacsonyabb – jelentette ki a vezérigazgató.

Leáll a Ryanair

Szinte teljesen leállítja kereskedelmi járatait a Ryanair. Európa legnagyobb légitársasága a flottát felajánlotta a kormányoknak. A Ryanair közleménye szerint kedden még az eredetileg betervezett járatok 20 százaléka közlekedik, de 25-étől a kormányok korlátozó intézkedései miatt egy-két járatot leszámítva az összeset törlik. A még üzemelő összeköttetések áruszállítás, vagy alapvető ellátás miatt maradnak meg.

Michael O'Leary felháborodott kirohanást intézett a Lufthansa és az Air France–KLM ellen, amelyek több milliárd eurós támogatást kértek,

emellett a Ryanair fellebbezést indít az EU által jóváhagyott francia adókedvezmények ellen is, amelyek kizárják a más európai államokban nyilvántartott légitársaságokat.

A budapesti Liszt Ferenc Repülőtérről az elmúlt hetekben szinte teljesen eltűntek az utasok Fotó: Koncz Márton - Origo

Eközben a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) azt javasolta, hogy a légitársaságok az utazási korlátozás feloldása utáni hónapokban ne adják el a háromszemélyes üléssorok középső székeit, mivel ez lesz valószínűleg a légi forgalom újraindításának a feltétele. A Ryanair nem ért egyet a javaslattal, ezzel szemben Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója jelezte, hogy nyitott egy ilyen megoldásra.

– mondta Váradi a Reutersnek. A 180 férőhelyes Airbus így csak 120 férőhelyes lesz.