Egyszerűsítik az állatjóléti támogatások kifizetésének kérelmezését

A mini baromfiállomány
Vágólapra másolva!
A madárinfluenza járványra tekintettel a leölési határozatokat a vágóhídi igazolással egyenértékű dokumentumként fogadja el az Agrárminisztérium (AM) a baromfitartóktól az állatjóléti támogatások negyedik negyedévi kifizetési kérelmeinek benyújtása során – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.
Vágólapra másolva!

A Nébih közleményében hozzátette, hogy az egyszerűsítést a szaktárca a magas patogenitású madárinfluenza miatt elrendelt és folyamatban levő járványügyi intézkedésekre, valamint a koronavírus-járvány ágazati termékpályákra gyakorolt hatásai miatt vezette be.

Illusztráció Forrás: Táfelspicc

Felhívták a figyelmet arra is, hogy ha

a leölési határozat a leölt állatok darabszámát nem tartalmazza,

úgy annak igazolására az eljáró hatósági állatorvos által készített jegyzőkönyv másolatát is mellékelni kell.