Újra magyar kézbe kerül egy táplálékkiegészítő-gyártó cég

edző, edzőterem, súly, edzés, illusztráció, sport
Vágólapra másolva!
A BiotechUSA magyar versenytársát a dél-afrikai tulajdonosoktól veszi meg. 
Vágólapra másolva!

A Forbes értesülése szerint a dél-afrikai Ascendis Health közölte, hogy megállapodott a magyar BiotechUSA tulajdonosaival a portfóliójába tartozó Scitec Nutrition eladásáról. Az egészségügyi és egészséggondozási cég, még

2016-ban vette meg a magyar alapítású Scitec Nutritiont 170 millió euróért,

méghozzá az Enterprise Investors lengyel befektetőcégtől.

A BiotechUSA a bejelentés szerint 5 millió euróért jut hozzá a sport táplálékkiegészítő-gyártóhoz, amely évek óta egyre gyengébb eredményeket produkál. Vagyis a dél-afrikai tulajdonosnak jelentős veszteséget kell elkönyvelnie a tranzakcióval. Azzal viszont, hogy magyar kézbe kerül a Scitec, megmenekül a vállalat.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az Ascendis Health közleményéből kiderül, hogy

a Scitec pénzügyi eredményei az elmúlt években folyamatosan romlottak: a felpörgő verseny a profitszámokat húzta le, ráadásul kulcspartnereket vesztve piaci részesedésük is csökkent.

A tranzakció valamennyi Scitec-leánycéget érinti, a dél-afrikaiak a rosszul teljesítő portfólióelemet ezzel teljesen leírják.

A közlemény Európa vezető étrendkiegészítőgyártó- és kereskedőcégeként határozza meg a Scitec cégcsoportot, a pénzügyi kimutatások azonban már nem festenek ilyen pozitív képet a cég jelenlegi helyzetéről. A tavalyi második félévi 30,97 millió eurós bevételre 5,39 millió eurós veszteség jutott. 2015-ben, a felvásárlást megelőzően a Scitec még 10,6 millió eurós adózás utáni eredményről jelentett.