Két új pályázat jelent meg a Magyar falu programban

SZINYEI MERSE Pál
Budapest, 2019. október 9. Egy gyerek játszik a városligeti Nagyjátszótér átadás előtti tesztjén 2019. október 6-án. Több mint 13 ezer négyzetméteres parkrészben csaknem félszáz különleges játékelemmel, köztük egy Szinyei Merse Pál Léghajó című festménye által inspirált, háromszintes mászókával nyílik meg az őszi szünet kezdetén, október 26-án a városligeti Nagyjátszótér. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Két új pályázat jelent meg a Magyar falu program keretében, óvodák játszóudvarai és nyilvános játszóterek újulhatnak meg a magyar kistelepüléseken, valamint a közterületek karbantartásához szükséges eszközöket is vásárolhatnak a magyar falvak - mondta el az MTI-nek Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Vágólapra másolva!

Két új pályázat jelent meg a a Magyar falu programban.

Az első az önkormányzat tulajdonában lévő játszóterek felújítását, építését, valamint az óvodai játszóudvar és kültéri játékok, eszközök vásárlását célozza meg. Ennek neve az Óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztése alprogram.

Az egy-egy fejlesztésre maximálisan igényelhető támogatási összeg 5 millió forint,

a pályázati keret 2 milliárd forint.

Megújulhat több játszótér is Forrás: MTI/Mónus Márton

A másik a Közterület karbantartását célzó eszközbeszerzés elnevezésű alprogram. Itt a belterületi közterületek megfelelő karbantartásához, közparkok, járdák, járda melletti zöldterületek, emlékhelyek fenntartásához, gondozásához járul hozzá új eszközök, munkagépek beszerzése lehetséges.

A helyhatóságok által maximálisan igényelhető támogatási összeg 15 millió forint,

az alprogramra pedig 3 milliárd forint áll rendelkezésre.


A most induló két alprogramra együttesen 5 milliárd forint forrást biztosít a kormány.

Hogyan és mikor igényelhető?

A pályázati kiírások április 20-án jelentek meg a kormany.hu-n,

a benyújtásra május 20. és június 19. között lesz lehetőség.

A kormánybiztos emlékeztetett, hogy a kormány célja a falvak népességmegtartó erejének javítása, hogy ismét vonzóvá váljanak a fiatalok, a családok és a letelepedni vágyók körében. A kistelepülési életkörülményeket fejlesztő Magyar falu programban a pályázat benyújtására jogosultak az 5000 vagy ennél kevesebb lakosú települések önkormányzatai vagy önkormányzati társulásai.