Komoly segítség a munkahelyvédelmi bértámogatás kiterjesztése

2020.04.21. 13:08

Komoly segítség a munkahelyvédelmi bértámogatás kiterjesztése, amelynek célja a munkahelyek megmentése - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatásért felelős államtitkára.

Bodó Sándor az intézkedések között említette, hogy a támogatás napi kétórás foglalkoztatás után is igényelhető lesz, kiterjed többek között a távmunkára és az otthoni munkavégzésre is, és a vállalkozások munkahelymegtartó hitelt is igényelhetnek.

IllusztrációForrás: Shutterstock

Fontos az is, hogy a munkaszerződéseket nem kell módosítani, azok a rendelet hatályával változnak - mondta. Hozzátette, hogy a civil szervezetekkel még tartanak az egyeztetések. A programról és a munka világát érintő kérdésekről a www.nfsz.munka.hu honlapon található bővebb tájékoztatás.