A Netflix az első negyedévben megduplázta új előfizetői számát

Netflix
ANKARA, TURKEY - JULY 18 : A person holds a Netflix remote control in front of the logo of Netflix application in Ankara, Turkey on July 18, 2018. Aytac Unal / Anadolu Agency
Vágólapra másolva!
A Netflix több mint kétszeresére növelte új ügyfeleinek számát, miközben a vállalat saját, korábbi előrejelzése szerint csak 7 millióval tervezte emelni az előfizetői bázist. Szolgáltatására január eleje és március vége között 15,8 millió új ügyfél regisztrált, ezzel globálisan már 182,9 millió előfizetővel rendelkezik az amerikai cég – írja a Reuters.
Vágólapra másolva!

Ugyanakkor a vállalat részvényeseinek küldött levélben az olvasható, hogy a júliustól decemberig tartó időszakban kevesebb új előfizetőre számítanak, mint tavaly, mivel várhatóan világszerte fokozatosan feloldják majd a kijárási korlátozásokat.

Illusztráció Forrás: AFP/Anadolu Agency/Aytac Unal

A vállalat részvényének értéke a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási korlátozások közepette, az első negyedévben,

11 százalékkal növekedett.

A Netflix előrejelzése szerint júniusig további 7,5 millió új felhasználója lesz ai streaming szolgáltatásnak, ugyanakkor a FactSet által megkérdezett elemzők 3,8 millió előfizetőt valószínűsítenek.

– nyilatkozta Haris Anwar, az Investing.com vezető elemzője.

Illusztráció Forrás: Getty Images/2017 Chesnot/Chesnot

Bár a kijárási korlátozások következtében nőtt az új előfizetők száma, azonban a járvány terjedése miatt több sorozat és film munkálatait is le kellett állítani, aminek következtében számos, az év második felére tervezett bemutató időpontja csúszni fog.

Ted Sarandos, tartalomfejlesztési igazgató elmondta, hogy a 2020-ban és 2021-ben bemutatásra szánt anyagok nagy részét már felvették, jelenleg az utómunkálatok folynak, a vágást otthonról végzik el.

A vállalat teljes bevétele 27,6 százalékkal 5,77 milliárd dollárra növekedett 4,52 milliárd dollárról, ami megfelel az elemzői várakozásoknak. A cég nyeresége pedig több mint duplájára, 709 millió dollárra nőtt.

A Netflix árfolyama a New York-i tőzsde elektronikus kereskedésében 1,1 százalék körüli mínuszban forgott nyitás előtt. Kedden 433,83 dolláron zárt az árfolyam, ami 14,97 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.