Izer Norbert: A legtöbb fizetési kedvezmény Magyarországon jár az adózóknak

IZER Norbert
Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!
Az Európai Unióban az egyik legszélesebb körű fizetéskönnyítést eddig is Magyarország biztosította az adózóknak. Ez a kedvező rendszer még tovább bővült két speciális, a koronavírus-járvány okozta nehézségek kezelését fókuszba állító esetkörrel, így hazánk olyan előnyt biztosít az adófizetési nehézséggel küzdő adósoknak, amely világszerte követendő példa lehet - mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
Vágólapra másolva!

Fizetési nehézség esetén megéri a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordulni, hiszen a hatóság jellemzően eleget tesz az ügyfelek kérésének - emelte ki az adóügyekért felelős államtitkár, hozzátéve, hogy ezt tanúsítják a statisztikai adatok is.

Az adóhivatalhoz a veszélyhelyzet első öt hetében (március 11-től április 16-ig)

mintegy 13 ezer fizetési könnyítési kérelem érkezett.

A március 11. és április 16. között elbírált elsőfokú határozatokból az is kiderült, hogy majd 90 százalékban engedélyezte a hivatal a fizetési könnyítést, ráadásul úgy hogy az elbírált kérelmek nagyobb részét még a veszélyhelyzetet megelőzően nyújtottak be. Összességében 18 milliárd forintnyi összegre kértek kedvezményt az adósok, ebből 16 milliárd forintra engedélyezte is a NAV a könnyítést - ismertette az adatokat az államtitkár.

Izer Norbert elmondta, hogy

a koronavírusra specializált két új kedvezmény már szerdától alkalmazható,

hiszen az új szabályok április 22-én hatályba is léptek, és valódi segítséget jelenthetnek minden olyan gazdasági szereplőnek, aki nehéz helyzetbe került.

A koronavírusra specializált két új kedvezmény már szerdától alkalmazható, hiszen az új szabályok április 22-én hatályba is léptek, és valódi segítséget jelenthetnek minden olyan gazdasági szereplőnek, aki nehéz helyzetbe került - mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár Forrás: MTI/Kovács Tamás

A koronavírus-járvány miatt bajba jutottakra specializált kedvezmények igénybevételéhez - legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő harmincadik napon - kérelmet kell benyújtani, amit mindenkinek, még a cégeknek is ingyenessé tettek. "Senkitől nem kérünk el illetéket a speciális eljárásért, és a kérelmeket rendkívül rövid idő alatt, 15 napon belül bíráljuk el" - nyomatékosította az államtitkár.
Bevezettek egy úgynevezett veszélyhelyzetre specializált, rendkívül egyszerű adókönnyítést - ismertette Izer Norbert.

Az új szabályok szerint minden érintett élhet a 12 havi részletfizetés vagy a hathavi pótlékmentes fizetési halasztás eszközével, amely mindegyik adófajtára kérhető, és ötmillió forintos tartozásig vehető igénybe.

Újdonság, hogy most a munkavállalótól levont járulékra és szja-ra is jár a kedvezmény,

amely lehetővé teszi, hogy átmenetileg a munkaadóknak elegendő csak a nettó bért kigazdálkodni - hívta fel a figyelmet.

A veszélyhelyzetre specializált másik kedvezmény, a járványra tekintettel kialakított adómérséklés, még a magyar adórendszerben is nagy újdonságnak számít - szögezte le Izer Norbert.

Megjegyezte, hogy az adóelengedésben eddig is a hazai rendszer volt az egyik legerősebb ez EU-ban. A legtöbb tagállamban például még a családok sem kérhetik fizetendő adójuk összegének a csökkentését. Hazánkban ez a lehetőség nemcsak az összes magánszemélynek, hanem az egyéni vállalkozóknak is a rendelkezésére áll. Ehhez képest

az új, koronavírusra specializált adómérséklést a cégek is igénybe vehetik.

A kérelem pozitív elbírálása esetén a fennálló adótartozást egy alkalommal, egy, a kérelemben meghatározott adófajtában, legfeljebb húsz százalékkal, de ötmillió forintot meg nem haladó összegben mérsékelheti az adóhivatal.

Az államtitkár kiemelte: nemcsak ingyenességük, gyors elbírálásuk és az extra kedvezmények miatt egyedülálló az újfajta adókönnyítés, hanem azért is, mert a kedvezmény igénybevétele rendkívül egyszerű. Elegendő, ha a fizetési nehézség a veszélyhelyzetre vezethető vissza. Mérséklés esetében azt kell igazolni, hogy a cég gazdálkodása a veszélyhelyzetre visszavezethető okok miatt lehetetlenülne el - összegezte a gazdaságvédelmi akcióterv egyik új intézkedésének az előnyeit Izer Norbert.

A hagyományos fizetéskönnyítési kedvezmények is nagy segítséget jelentenek a nehéz helyzetbe került családoknak, vállalkozóknak. Ezt egészítik ki az újfajta szolgáltatások, amelyek speciálisan a járványügyi helyzet miatt vehetőek igénybe, ezért lehet követendő példa a legtöbb uniós tagállam számára a magyar fizetéskönnyítési rendszer - húzta alá az államtitkár.