Nem állt le a vidékfejlesztési támogatások kifizetése, a nyertes pályázatokhoz kapcsolódóan az államkincstár mintegy 628 milliárd forintot utalt át a gazdálkodóknak. Az agrártárca által bevezetett könnyítéseknek köszönhetően eddig összesen 1980 agrár-élelmiszeripari beruházást sikerült megmenteni, az érintettek ennyi esetben kérték a megvalósítási határidők meghosszabbítását.

A koronavírus-járvány sem akasztotta meg a Vidékfejlesztési program végrehajtását, a pályázatok megvalósítása mellett a kifizetések is folyamatosak - írja a Magyar Nemzet.A Magyar Államkincstár (MÁK) március végéig összesen 628,4 milliárd forintot utalt át a nyerteseknek, a halászati ágazat fejlesztését szolgáló Magyar halgazdálkodási operatív program keretéből pedig 6,2 milliárd forint jutott el a kedvezményezettekhez.

Erről Nagy István agrárminiszter tájékoztatott képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában. A tárcavezető által közölt táblázat szerint a legnagyobb szeletet, közel 164 milliárd forintot az Agrár-környezetgazdálkodási program kifizetései teszik ki. Az állattenyésztési felhívások közül a legnagyobb összeg máig a szarvasmarhatartókhoz juthatott el, az elszámolások alapján több mint 14 milliárd forintot kaptak kézhez a beruházásaikat megvalósítók. A kertészeti gépek beszerzésre eddig közel húszmilliárdot fizetett ki a kincstár, ahogyan hasonló összeg jutott el a fiatal mezőgazdasági termelőkhöz is. A feldolgozóipar korszerűsítését célzó keretből a MÁK máig valamivel több mint harmincmilliárd forintot utalt át a nyertes vállalkozásoknak.

A kifizetések összege a következő hónapokban tovább nő majd, hiszen a beruházások megvalósítása továbbra is folyamatban van.

IllusztrációForrás: MTI/Varga György

Az elmúlt időszakban több helyen is azt lehetett hallani, hogy a vidékfejlesztési projektek megvalósítása veszélybe került – részben a gyorsan emelkedő kivitelezési árak, részben az alapanyag- és a munkaerőhiány miatt –, a koronavírus-járvány hazai begyűrűzése pedig csak fokozta a vidékfejlesztési pályázatokban érdekelt gazdákra nehezedő nyomást.

Az Agrárminisztérium számos kedvezménnyel ösztönözte a nyerteseket arra, hogy a megváltozott körülmények ellenére se álljanak el a tervezett beruházás megvalósításától. A már érdemben előrehaladt beruházásoknál a nyerteseknek lehetőségük nyílt a 24 hónapos megvalósítási határidő meghosszabbítására, a költségek növekedése miatt pedig a műszaki tartalom módosítását is kezdeményezhetik a pályázók. A legtöbben éltek is a lehetőséggel, így a miniszter beszámolója szerint a program 9671 nyertes pályázata közül csupán 505-ről mondtak le az érintettek március végéig. A pályázók közel 1980 esetben kezdeményezték a megvalósítási idő meghosszabbítását. A kedvezménynek köszönhetően számos agrár-élelmiszeripart, valamint a vidéki térségek fejlesztését célzó beruházást sikerült megmenteni, a szóban forgó projektekhez kötődő támogatás összege pedig megközelíti a 184 milliárd forintot.