Várhatóan így nyithatnak majd újra az üzletek

koronavírus, vírus, Budapest, járvány, üres terasz, vendéglátás, étterem, zárt üzlet
Vágólapra másolva!
Első körben várhatóan a négyszáz négyzetméternél kisebb alapterületű, jelenleg zárva tartó boltok nyithatnak újra a májustól esedékes enyhítési folyamat során, írja a Magyar Nemzet. Úgy tudják, a nagyobb méretű iparcikküzletek, a boltláncok tipikusan plázákban lévő egységei vagy például a jelentősebb bútor- és sportszeráruházak is a hónap második felére vagy végére juthatnak újra hozzá a teljes üzemelés lehetőségéhez, attól függően, miként alakul a járvány tetőzése utáni egészségügyi helyzet.     
Vágólapra másolva!

A lap szerdán megjelent cikke szerint mindez azt is jelenti, hogy a kijárási korlátozás szabályainak enyhítésével sorban

visszatérnek a különféle termékkörök, szolgáltatások vásárlói, vagyis lényegében bő másfél hónapos leállást kell túlélniük azoknak a kisebb kereskedőknek,

akik nem tudták értékesíteni a szezonális készletüket akár a ruha, cipő, játék vagy más árukörökben.

A lap szerint az is előfordulhat, hogy mivel az elmúlt hetekben az ilyenkor szokásos tavaszi forgalom felét bonyolította a bolti kereskedelem, míg az internetes élelmiszer- és egyéb értékesítés túlfeszült a jelenlegi kapacitásán, változik a hagyományos boltok nyitvatartási ideje is, ugyanakkor az egységes szabályt az önkormányzatok a helyi viszonyokhoz igazíthatják.

Emellett két óránál várhatóan nem lesz hosszabb és korábbi időpontban végződhet majd a 65 év felettieknek megállapított, 9–12 óráig tartó beszerzési idősáv hétköznaponként.

A vendéglátóhelyek számára is körvonalazódik a folytatás a Magyar Nemzet információi szerint, ám azzal számolniuk kell a cégeknek, hogy az előző években megszokott erős értékesítésnek csak egy része tér vissza a belföldi turizmus óvatos újraindulásával, illetve egyéb korlátozások, szigorú egészségügyi szabályok is jöhetnek.