Pozitív kezdésre lehet számítani szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. A határidős indexjegyzések és a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a vezető tőzsdék, a londoni, a frankfurti és a párizsi 0,4-0,5 százalék körüli indexemelkedéssel kezdhetik a mai kereskedést.
Kedden az európai tőzsdeindexek a járványügyi korlátozások közelgő feloldásának és jegybanki gazdaságösztönző monetáris intézkedések reményében emelkedtek. Az amerikai Fed szerdán, az euróövezeti EKB csütörtökön jelenti be kamatdöntő ülésének eredményét. A japán jegybank hétfőn ismertette ösztönző tervét.
Az indexek hétfőn is nagy nyereséget értek el, a keddi emelkedéssel pedig már másfél-két havi csúcson zártak. Annak ellenére is, hogy nap közben számos, borúlátásra okot adó makrogazdasági mutató látott napvilágot. A járványügyi zárlat miatt ugyanis soha nem tapasztalt mértékben romlott a francia fogyasztói hangulat, a német feldolgozóipar exportkilátásai, valamint a foglalkoztatás várható alakulása.
Az indexek emelkedéséhez várakozáson felüli vállalati eredménybeszámolók, valamint a csökkenésből emelkedésbe fordult olajárak is hozzájárultak. Az árfolyamemelkedést a banki papírok vezették, az ágazati index 4,6 százalékkal erősödött. A HSBC 1 százalékkal, az UBS 7 százalékkal, a Santander közel 5 százalékkal erősödött.

A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 1,61 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 1,68 százalékkal emelkedett kedden, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,73 százalékkal erősödött.
Londonban 1,91 százalék nyereséget ért el az FTSE-100 index, március 10. óta a legmagasabban zárt, a frankfurti DAX 1,27 százalékkal emelkedett március 6. óta a legmagasabbra, a CAC-40 index Párizsban pedig március 11. óta a legmagasabb szintet érte el 1,43 százalékos emelkedéssel. Milánóban 1,71 százalékos, Madridban 1,55 százalékos indexemelkedéssel zárt kedden a tőzsde.
A korlátozások enyhítésétől remélt gazdasági élénkülés az olaj keresleti kilátásainak is kedvezett, szerdán reggel az olajár emelkedett. A Brent nyersolaj ára az európai piaci nyitás előtt két órával 2,86 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben hordónként 23,39 dolláron, a WTI ára pedig 10,70 százalékkal, 13,66 dollárra emelkedett.
Az eurót 0,29 százalékkal jegyzik magasabban 1,0850 dolláron, az arany spot ára 0,11 százalékkal unciánként 1710,30 dollárra emelkedett.