Magyarország vonzó célpont marad a nemzetközi ingatlanbefektetési piacon

Építkezés, házépítés, ingatlan, lakás, ingatlanfejlesztés, ingatlanpiac, CSOK
Építkezés házépítés stock - XIII. kerület és IV. kerület és Dagály uszoda 2í16 február 26-án
Vágólapra másolva!
Magyarország továbbra is vonzó célpont lesz az ingatlanbefektetéseket tekintve részben a régióban elérhető magas hozamok miatt, részben pedig azért, mert a régió piacain a gazdasági növekedés várhatóan 2020-ban és 2021-ben is magasabb lesz, mint az euróövezetben - közölte az UBS Group vagyonkezeléssel foglalkozó üzletága.  
Vágólapra másolva!

Az ingatlanpiaci szegmenseket tekintve a bank elemzői szerint az iroda, a logisztika, raktár és a lakáspiac kínálja a legelőnyösebb feltételeket.

A befektetett pénz 60 százalékát az irodapiac vonzza.

Az irodai szegmensben elérhető alaphozam Budapesten a legmagasabb (5 százalék), Varsóban és Prágában ez az érték 4,5, illetve 4,25 százalék és jelentősen meghaladja a Nyugat-Európára jellemző mintegy 3 százalékot.

A három főváros között az ipari ingatlanok területén realizálható alaphozamot tekintve is Budapest áll az első helyen 7 százalékkal,

ezt követi Prága és Varsó 5,5, illetve 6,5 százalékkal.

Hazánk továbbra is vonzó célpont marad a nemzetközi ingatlanbefektetések piacán az UBS elemzése szerint, a koronavírus-járvány ellenére Fotó: Szabó Gábor - Origo

A régióban a lakásbérleti piac kevésbé fejlett, mint Nyugat-Európában, mivel a térség lakosságának több mint háromnegyede saját tulajdonú otthonban él. Lengyelországban a lakásárak 2014 óta 25 százalékkal, Csehországban 30 százalékkal, Magyarországon pedig csaknem 90 százalékkal lettek magasabbak. A térségben azonban a prágai lakásokért kell a legtöbbet fizetni, mert egy négyzetméter több mint 3000 euró, ezt követi Varsó négyzetméterenként 2500 euróval és Budapest, ahol a lakások négyzetméterára 2000 euró.

A bank elemzése szerint a közép-kelet-európai piacok ingatlanjai iránti kereslet növekedését mutatja, hogy

a régióba érkező tőke 2015 és 2019 között 9 milliárd euróról 13 milliárd euróra nőtt.

A beáramló tőke teljes volumenének 45 százaléka Lengyelországba, 25 százaléka Csehországba, 15 százaléka Magyarországra érkezett.

Az UBS Group AG svájci multinacionális bank és pénzügyi szolgáltató, a bank központja Zürich és Bázel, de a világ legnagyobb svájci bankintézeteként jelen van az összes nagyobb pénzügyi központban.