Ahogy az Egyesült Államokban az oktatási rendszert is elérték a járvány hatásai, az online képzéseket kínáló intézmények hirtelen hatalmas lendületet kaptak. Nemcsak a népszerűségük, de a presztízsük is megugrott az elmúlt időszakban.

A jelenlegi nehéz helyzet komoly lehetőségekkel kecsegtet a felsőoktatás számára. Bár hagyományosan a személyes jelenléten alapuló képzéseknek sokkal magasabb a presztízse, a koronavírus-járvány miatt hirtelen teljesen átértelmeződött a felállás. Azok az intézmények ugyanis, amelyek már hosszú évek óta jól kiépített online kurzuskínálattal rendelkeztek, most gyorsan komoly előnyre tettek szert – miközben a klasszikus főiskolák és egyetemek próbálják tartani a lépést.

Az online felsőoktatási intézmények tipikusan az olyan hallgatókat célozzák meg, akik idősebbek vagy az életvitelük folytán nem tudják vállalni a hagyományos nappali tagozatos képzést. Ahogy azonban az USA-ban milliók kényszerültek az otthonaikba zárkózni, ezen intézmények képzései iránt rendkívül megnőtt a kereslet – írja a CNBC összefoglalója. Mégpedig olyan hallgatók részéről is, akik a járvány előtti világban még a hagyományos képzési formát választották volna.

Ráadásul az is sokat számít, hogy az online képzésekkel a hallgatók jelentősen csökkenthetik az oktatási költségeiket – ez pedig igen fontos szempont egy olyan országban, ahol a diákhitel-állomány az egyik legnagyobb pénzügyi probléma.

Egyre vonzóbbak az online felsőoktatási képzések az USA-banForrás: Getty Images/Justin Sullivan

A College Board összesítése szerint egyébként a 2019-20-as tanévben a hagyományos magánfőiskolák átlagos képzési összköltsége 49 870 dollár volt, míg az állami főiskolák esetében 21 950 dollár.Nem meglepő tehát, hogy jelentősen megugrott a jelentkezés olyan képzések iránt, mint például a Berkeley online alapképzési programja (Berkeley College Honors Program). Noha a Berkeley-nek vannak fizikai kampuszai New Yorkban és New Jersey-ben is, az intézmény online képzései is igen magasan jegyzettek.

Az sem mellékes, hogy az online képzések például esetenként rövidebb ideig tartanak, vagyis a hallgatók korábban fejezhetik be a tanulmányaikat – sokkal alacsonyabb költségek mellett. Sok fiatal tehát már korábban feltette magának a kérdést, hogy van-e értelme esetenként 40, 50 vagy 60 ezer dollárt fizetni a személyes jelenlétű képzésért, miközben az online változat sokkal gyorsabb és olcsóbb.

A megnövekedett igényt támasztja alá, hogy a Berkeley College online képzéseire jelentkező középiskolások száma 12 százalékkal ugrott most meg a tavalyhoz képest.

A járvány utáni időszak egyik izgalmas kérdése tehát az lesz (és nem csak az Egyesült Államokban), hogy mennyiben alakul át a felsőoktatás. Ha ugyanis kiderül, hogy az online képzési formák vannak annyira értékesek, mint a hagyományos képzések, ráadásul sokkal olcsóbbak is, akkor az nemcsak komoly kihívások elé állíthatja a felsőoktatási intézményeket, de akár hatalmas lehetőségeket is jelenthet az intézmények és a hallgatók számára egyaránt.