Csaknem minden munkafolyamatot újraindítottak a járvány kapcsán tett lazítások eredményeként Svájc két igen jelentős, világviszonylatban is a legnagyobbak közé tartozó aranyfinomítójában - írja a Reuters.

Újraindul a munka a Valcambi és az Argor-Heraeus svájci aranyfinomítókban, hat héttel azután, hogy a feldolgozók részleges vagy teljes leállása szétzilálta a globális ellátási láncokat, és világ aranykereskedelmi központjainak számító Londonban illetve New Yorkban, részben emiatt, történelmi magasságokba emelkedett a nemesfém ára.

IllusztrációForrás: 123rf

A Valcambi, az Argor és egy másik nagy finomító, a PAMP, a svájci-olasz határ közelében működik, közel ahhoz a térséghez, ahol Európa egyik legsúlyosabb koronavírus-kitörése zajlott le.

A három helyszínen együttesen mintegy 1500 tonna aranyat dolgoznak fel évente, ez a teljes globális mennyiség harmada.

A finomítók felelnek azért, hogy az arany fizikai formában, különböző méretű, nagy tisztaságú aranyrudakban a piacokra kerülhessen.

Az üzemeltető vállalatok elmondták: különös gondot fordítanak a dolgozók egészségének megóvására.

A bevezetett biztonsági intézkedések azt vonják maguk után, hogy a normál működési rendet ugyan visszaállítják cégek, de a teljes kapacitásnál csak valamivel kisebb mértékű teljesítményt érnek el.

A Valcambinál például úgy számolnak, hogy az egyékbént szokásos szint 85 százalékán tudnak mostantól üzemelni. A finomító újraindítja ezüstfeldolgozását is.

Az Argornál pedig 24 órás, több műszakos munkarendre berendezkedve, szombati munkávégzéssel érik el a járvány előtti teljesítmény 90 százalékát.