A Starbucks majdnem az összes kávézóját megnyitja az USA-ban

Daily Life In Milan milano starbucks politcs EUROPE euro elections salvini meloni stazione centrale huawei huawei android huawei crisis advertising posters political posters European votes posters starbucks stazione centrale starbucks milano starbucks cof
A Starbucks alapítója mindenképp olyan nevet akart találni, amely ST-vel kezdődik, mert erősnek találta ezt a kombinációt. Végül egy régi bányászati térképen talált egy kifejezést, hogy Starbo, akkor beugrott neki a Mody Dick egyik szereplőjének neve, aki Starbuck.
Vágólapra másolva!
A Starbucks nemrég bejelentette, hogy az amerikai egységeik 85 százalékát újranyitják, azonban még mindig nem áll vissza a hétköznapi élet, hiszen komoly változások jönnek annak érdekében, hogy az alkalmazottak és a személyzet is a legnagyobb biztonságban legyen.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb kávézólánca közleményben azt is jelezte, hogy az államok között is teljesen eltérő lehet, hogy milyen intézkedéseket vezetnek be az ottani üzletekben,

viszont mindenhol különös hangsúlyt fektetnek a tisztaságra és a fertőtlenítésre.

A dolgozóknak minden műszak előtt egy egészségügyi teszten kell részt venniük, kötelező lesz az arcmaszk viselése és a fokozott kézmosásra is ügyelniük kell majd. A drive-thru, vagyis az autóból rendelés lehetősége továbbra is üzemelni fog, néhány étteremben pedig az üzlet előtt is át lehet majd venni a rendelést, a szabadban.

Illusztráció Forrás: NurPhoto/Mairo Cinquetti/NurPhoto/Mairo Cinquetti

A legtöbb boltba a vásárlók is bemehetnek majd,

a padlóra felfestett vonalak jelzik majd számukra, hogy milyen távolságot kell tartaniuk egymástól. Emellett korlátozzák azt is, hogy egyszerre hányan tartózkodhatnak a kávézóban, ahol ezúttal ülőhelyeket nem alakítanak ki.