A Tesla Nevadában is újraindította a termelést

Tesla
A view shows flags at the US automotive and energy company Tesla showroom and service center in Amsterdam on October 14, 2018. (Photo by Emmanuel DUNAND / AFP)
Vágólapra másolva!
A Tesla folyamatosan indítja újra termelő egységeit az Egyesült Államokban. A hétvégén a tiltások ellenére megkezdték a termelést a fremonti gyárban, most pedig Elon Musk bejelentette, hogy Nevadában is elindul a Model 3-hoz szükséges akkumulátorok gyártása.
Vágólapra másolva!

A The Verge-höz eljuttatott vállalati levélből kiderült, hogy a Tesla nevadai gyárának minden részlege üzemel. A létesítményben az akkumulátorok mellett, a Model 3 összeszereléséhez szükséges alkatrészek is készülnek.

A teljes újranyitás azonban eltér attól, amit a vállalat az előző héten közölt dolgozóival, amikor jelezte, hogy csak a gyár bizonyos részlegei fognak üzemelni.

Illusztráció Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

Az elektromos autógyártó március közepén záratta be üzemeit a járvány miatt, Elon Musk, a cég vezetője viszont azóta is folyamatosan bírálta a korlátozásokat és a hétvégén a tiltások ellenére megkezdte a termelést a kaliforniai Fremontban található létesítményben.

A nevadai gyárban dolgozókkal közölték, hogy 24 órán belül meg fogja őket keresni a felettesük, vagy a Tesla egyik képviselője.

Hozzátették, hogy a fizetés és a munkaórák száma a korábbival megegyező lesz. Ugyan a vállalat továbbra is megengedi, hogy aki nem érzi biztonságban magát az otthon maradjon, azonban ebben az esetben fizetésnélküli szabadságra kell menni.