Varga Mihály: Több mint 300 milliárd forintnyi beruházást terveznek a magyar vállalatok

BECSEI András; VARGA Mihály
Budapest, 2020. április 9. Varga Mihály pénzügyminiszter beszél a Becsei Andrással, a Magyar Bankszövetség elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón a Pénzügyminisztériumban 2020. április 9-én. Egyszeri adót vetnek ki a pénzintézeti szektorra, az adó kulcsa az adóalap 50 milliárd forint feletti részének 0,19 százaléka, a költségvetésbe befolyó összeg 55 milliárd forint lesz, amelyet három egyenlő részben kell befizetni - jelentette be Varga Mihály. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
A következő három évben 315 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg Magyarországon a nagyvállalati beruházási támogatás keretében - jelentette ki Varga Mihály hivatalos Facebook-oldalán, szerda reggel közzétett videonyilatkozatában.
Vágólapra másolva!

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: számos magyar vállalat a járvány idején is fejlesztéseket tervez, ezt a kormány is támogatni kívánja, ezért

a program idei keretét 25 milliárd forinttal 40 milliárd forintra emelik.

A koronavírus-járvány által okozott gazdasági károk enyhítésében és a gazdaság újraindításában kulcsszerepe van a beruházások ösztönzésének - jelentette ki Varga Mihály. Mint mondta:

a 2015-ben indított nagyvállalati beruházási támogatás a kormány egyik legeredményesebb befektetésösztönzési programja, amellyel eddig 264 milliárd forint értékű beruházás és 2600 új munkahely jött létre.

A Pénzügyminisztérium által készített felmérés szerint mintegy hatvan magyar vállalatnak van már elindított vagy tervezett beruházása, ezek összesített értéke 315 milliárd forint.

E fejlesztések nemcsak új munkahelyeket teremtenek majd, hanem javítják a termelékenységet, az alkalmazott technológiát, valamint hozzájárulnak a piac bővüléséhez is - részletezte Varga Mihály, kiemelve, hogy a beruházási igény több ágazatban, így az élelmiszeriparban, az építőiparban és a járműiparban is tapasztalható, ezeket a kormány a programon keresztül kívánja támogatni.

A teljes videó: