Nőtt a negyedéves magyar GDP, bővültek a gazdaságvédelmi intézkedések

mercedes-benz, kecskemét
Újraindul a termelés a gyárban
Vágólapra másolva!
Az első negyedévben is bővülő magyar gazdasági teljesítményről, a járvány miatti gazdaságvédelmi intézkedések megerősítéséről és kiterjesztéséről, újabb termelőüzemek újraindulásáról érkeztek hírek. De a héten megszületett az állásfoglalás is: a légicégek nem adhatnak utalványt utasaiknak pénz helyett a törölt repülőjáratok jegyeiért, csak ha az utas ezt elfogadja. Heti gazdasági összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Bővült a magyar gazdaság az év első negyedévében

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 2,2 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 2 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a legtöbb nemzetgazdasági ág termelésére kedvezőtlen hatást gyakorolt, de a piaci szolgáltatások és kisebb mértékben az ipar továbbra is a növekedés húzóerejét adták az első negyedév egészét tekintve.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Kovács Tamás

Varga Mihály pénzügyminiszter a KSH adatait kommentálva elmondta, hogy a magyar gazdaság lendületes növekedéssel fordult rá az idei évre, azonban a járvány alapjaiban írta felül a gazdasági várakozásokat. Ugyanakkor az első negyedévben az éves összevetésben 2,2 százalékkal növekvő magyar gazdaság teljesítménye, ebben a vonatkozásban közel 5 százalékponttal haladta meg az uniós átlagot. A Magyarország történetének legnagyobb méretű, a GDP egyötödét kitevő gazdaságvédelmi intézkedéseinek hatására az év második felében már élénkülés következhet, így a 2020-as 3 százalékos visszaesés után 2021-ben már 4,8 százalék lehet a növekedés - mondta a miniszter.

A 2021-es költségvetésben is a családok védelme a legfontosabb

A családpolitika várakozásaink szerint továbbra is a fókuszban lesz, azaz az eddigi intézkedésekhez szükséges forrást továbbra is biztosítják majd. Megmaradnak tehát többek között a családi adókedvezmények és a lakásépítési támogatások is, de kiemelt figyelem lesz a bölcsődeépítési programon is - erről is beszélt a 2021-es költségvetés előkészítése kapcsán Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági üzletágvezetője az Origónak. Az elemző szerint a költségvetés alapján a kormányzat az idei évben várja a járvány tetőzését, de lesznek olyan gazdaságvédelmi intézkedések, amelyek több évig érvényesek: például a 13. havi nyugdíj is jövőre indul, illetve vélhetően a kiemelt ágazatok fejlesztése sem ér véget idén december 31-ével.

Vizsgálja az egyesülés lehetőségét az MKB és a Takarék Csoport

Közös pénzügyi holding társaság létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB) és az MKB Bank Nyrt. (MKB), amelybe a két pénzintézet egyenlő tulajdonrésszel lép be. A Magyar Bankholding Zrt. feladata nemzetközi tanácsadók bevonásával megvizsgálni és előkészíteni egy új, jelentős piaci súllyal rendelkező, hazai tulajdonú bankcsoport létrehozásának keretrendszerét. A Takarékbank és az MKB összesen 1,3 millió fős ügyfélbázissal, 840 bankfiókkal, 4300 milliárd forintos mérlegfőösszeggel, 2600 milliárd forintos hitelállománnyal és 3100 milliárd forintos betétállománnyal Magyarország második legnagyobb szereplője lehet.

Vida József az MTB Zrt. (a Takarék Csoport központi bankjának) elnök-vezérigazgatója és Balog Ádám (j) az MKB Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója Forrás: MTB

Eddig több mint 5400 vállalkozás kért bértámogatást

Több mint 5400 vállalkozás jelentkezett a munkahelyi bértámogatási programra - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, aki arról beszélt, hogy több program indult a munkahelyek megvédésére. Az egyik a munkahelyi bértámogatási program, amit ki is bővítettek.

Egy szakértői állásfoglalás szerint május végére a háromszázezret is megközelítheti azoknak a száma, akik élnek az Orbán-terv részeként meghirdetett állami bértámogatással, s ezáltal megmarad a munkahelyük.

Az államtitkár a gazdaság újraindításával kapcsolatban azt is elmondta, a cégek saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy a védekezés második szakaszában, az élet fokozatos újraindítása mellett mikor, milyen körben vezetik be ismét a munkahelyi munkavégzést.

Újraindul a szentgotthárdi Opel-gyár

Az Opel Szentgotthárdon fokozatosan és biztonságosan újraindítja a gyártást a gépkocsi-értékesítések figyelembe vételével. Az újraindulást megelőzően megerősített egészségvédelmi intézkedéseket vezettek be a szakszervezetek, és az üzemi tanács támogatásával, az intézkedések független auditáláson estek át a PSA csoport összes telephelyén. "Készen állunk arra, hogy május 13-ával kezdődően fokozatosan és biztonságosan folytassuk a 3 hengeres turbó PureTech benzinmotorok gyártását" – nyilatkozta Grzegorz Buchal gyárigazgató.

Biztosan megépül a debreceni BMW-gyár

A debreceni BMW-gyár meg fog épülni, eddig minden az előzetes ütemtervnek megfelelően haladt; az építési területet pénteken átadták a beruházónak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A miniszter azt is közölte, minden fél tartja az ígéreteit és teljesíti a kötelezettségeit, a 2018 nyarán bejelentett, gyárépítésről szóló szerződés 2020 június végén, módosítás nélkül hatályba lép.

Biztosan megépül a debreceni BMW-gyár Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Komoly beruházásokat valósítanak meg magyar vállalatok Szerbiában

18 milliárd forint értékű beruházást hajtanak végre magyar vállalatok Szerbiában, amihez a magyar kormány 8,5 milliárd forintos támogatást biztosít, és ezzel erősödik a szerb és a magyar gazdaság is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban. A tárcavezető kiemelte, hogy a beruházások alapvetően a mezőgazdaság, az élelmiszer-feldolgozás és a mérnöki tudást igénylő iparágak területén valósulnak meg. A magyar kormány összesen 10 milliárd forintos támogatási keretéből azok a magyar vállalatok részesülhetnek, amelyek Szerbiában hajtanak végre beruházásokat, építenek gyárakat, kezdenek termelő- vagy feldolgozó tevékenységet, és ezáltal növelik az exportkapacitásaikat.

Egyre többen veszik a Magyar Állampapír Pluszt

Az Államadósság Kezelő Központ legfrissebb adatai alapján a Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz) értékesítési számai ismét emelkedő tendenciát mutatnak. Április közepén a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kijárási korlátozások miatt eshetett vissza az értékesítés heti 20 milliárd forint alá, az elmúlt három hétben viszont már ennek a dupláját, azaz 40 milliárd forintot sikerült értékesíteni, a jövőben pedig a kijárási korlátozások enyhülésével még tovább élénkülhet a MÁP Plusz iránti kereslet.

Már 300 milliárd forint felett jár a vállalatok beruházási kedve

A következő három évben 315 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg Magyarországon a nagyvállalati beruházási támogatás keretében - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter. Hangsúlyozta: számos magyar vállalat a járvány idején is fejlesztéseket tervez, ezt a kormány is támogatni kívánja, ezért a program idei keretét 25 milliárd forinttal 40 milliárd forintra emelik. A járvány által okozott gazdasági károk enyhítésében és a gazdaság újraindításában kulcsszerepe van a beruházások ösztönzésének - húzta alá Varga Mihály.

Újraindul a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban Forrás: Dudar Szilard

Sokaknak jelent segítséget a törlesztési moratórium

A pénzintézetek válaszai alapján, az érintett ügyfelek átlagosan több mint hatvan százaléka él a törlesztési moratórium lehetőségével. A fizetési haladék kapcsán az elmúlt időszakban kiemelkedő volt az érdeklődő ügyfelek száma. A törlesztési moratóriumot azok is igényelhetik az év végéig, akik arról nyilatkoztak, hogy továbbra is az eredeti feltételek szerint törlesztenék hiteleiket.

Magyarország Európa élmezőnyében van a gazdaságvédelmi költéseivel

A Gazdaságvédelmi Akciótervvel Magyarország régiós bajnoknak számít a célzott ráfordítások összevetésében. A nemzeti bruttó össztermék arányában a több mint 20 százalékos hazai mutatónál mindössze Németország, Olaszország és Svédország fordít többet a vállalkozások megsegítésére, a munkahelyek megőrzésére Európában – mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy videokonferencián.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A miniszter a német gazdasági és energetikai miniszterrel való online egyeztetése kapcsán arról is beszélt, hogy a vírus miatti helyzet felértékeli a magyar-német gazdasági együttműködést. Az elmúlt hónapok tapasztalatai nyomán a német vállalatok a beszállítói láncok rövidítésének céljából beruházásaikkal az eddigieknél is erőteljesebben kereshetik a közép-európai lehetőségeket, így még szorosabbra fűzhetik magyarországi kapcsolataikat is.

Újabb 50 milliárd forintra pályázhatnak a kkv-k

A gazdaságvédelmi akcióterv keretében új pályázati felhívás jelent meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) támogatására 50 milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára. A támogatási konstrukció a vállalkozások hatékonyságának növelését, a munkahelyek megtartását és új munkahelyek teremtését segíti.

Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pedig elmondta, a gazdaságvédelmi akcióterv szolgálatába állított, múlt héten átcsoportosított fejlesztési források első pályázati felhívásaira május 29-től adhatják be a vállalkozások a támogatási kérelmeket.

Ingyenes informatikai képzés segíti az esetleges pályamódosítást

A gazdaságvédelmi akciótervhez kapcsolódó újratervezés programban megnyílt a jelentkezési lehetőség az ingyenes, 8 hetes informatikai online oktatásra - jelentette be György László, az ITM államtitkára. A felnőttképzésre május 22-e 12 óráig bárki jelentkezhet, aki betöltötte 18. életévét, rendelkezik saját számítógéppel és interneteléréssel.

Illusztráció Forrás: Origo

Több, környezetre káros anyagot tiltanának be

Nagy mennyiségben fordulnak elő a piacon az Innovációs és Technológiai Minisztérium javaslata szerint betiltandó, egyszer használatos műanyagtermékek - mondta Boros Anita, a szaktárca építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára. Ilyen egyszer használatos termékek például a műanyagból készült fültisztító pálcikák, evőeszközök, tányérok, poharak, egyes ételtárolók, szívószálak és a léggömbpálcikák. Az áruk gyártóinak alternatív termékek előállítását javasolja az ITM, ehhez évente 5 milliárd forintot biztosítana a kormány - mondta az államtitkár, aki arról is beszélt, hamarosan benyújtják a konkrét termékek tiltását célzó törvénymódosító javaslatot.

Igényelhetőek a Széchenyi Kártya Program új hiteltermékei

Az új, többlettámogatott Széchenyi Kártya Program hitelkonstrukciók 2020. május 15-től elérhetők országszerte a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének és a KAVOSZ Zrt. regisztráló irodáiban. Az új hitelek célzott módon biztosítják a vállalati működés fenntartásához szükséges forrásokat, segítik a cégek likviditását, munkavállalóik megtartását, lehetővé teszik beruházásaik finanszírozását, továbbá segítenek a veszélyhelyzet lejártát követő időszakra a normál üzletmenet visszaállításában. A részletekről a héten hangzott el a kormányzati tájékoztatás.

A légitársaságoknak ki kell fizetni a törölt repülőjegyek árát

Az EU a héten meghozott döntésével megerősítette: ha az utas nem fogadja el a törölt járat fejében felajánlott kupont, akkor hét napon belül vissza kell téríteni a jegy árát. Vagyis nem történt változtatás a mostani szabályokban. A döntés tehát marad az utas kezében, az ezzel kapcsolatos jogszabályokat nem módosítják. A testület a fogyasztóvédelmi szervezeteket arra kéri, hogy az utalványok elfogadására ösztönözzék az utasokat a készpénz-visszatérítéssel szemben, ezzel segítve a légitársaságok és az utazásszervezők talpon maradását.