A magyar gazdaság a legjobbak között teljesít az EU-ban az első negyedéves GDP-adatok alapján. Ez azt is jelenti, hogy a koronavírus-járvány felívelő szakaszban érte a magyar gazdaságot, írja György László, a Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára legújabb Facebook-bejegyzésében. 

A 2010 utáni egyensúlyőrző gazdaságpolitikának köszönhetően a korábbi válságidőszakhoz képest kedvezőbb pénzügyi helyzetünk kisebb visszaesést és gyorsabb talpraállást vetít előre. Erre utal az IMF összehasonlító elemzése is, amely szerint a magyar gazdaság várhatóan a máltai után a második legkisebb veszteséget fogja elszenvedni Európában a koronavírus-válság hatására - írja György László.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkáraForrás: MTI/Kovács Attila

Fontos azonban azt is látni - teszi hozzá az államtitkár -, hogy ezek az adatok még a koronavírus-járvány kezdeti időszakát tükrözik: az emberi élet védelme a gazdaságban áldozatokat követelt, a 2020. március közepétől bevezetett lezárások miatt az április-májusi időszak adatai kevésbé lesznek kedvezőek.

Most azon dolgozunk, hogy a magyar gazdaság megerősödve kerüljön ki a válságból. Az eddig meghirdetett gazdaságvédelmi intézkedéseink 526 ezer munkahely megőrzéséhez és megerősítéséhez járulnak hozzá. Büszkék vagyunk vállalkozóinkra, akik nem csupán a munkahelyek megőrzésére törekednek, de keresik azokat a megoldásokat, amelyekkel a magyar munkahelyek hatékonyabbá és versenyképesebbé tehetők.

- írja György László, majd így folytatja: Ugyanígy büszkék vagyunk azokra a magyarokra, akik a munka és továbbfejlődés lehetőségét keresik akkor, amikor munkájuk iránt ideiglenesen csökkent a kereslet. Szeretném kifejezni elismerésemet annak a 35 ezer jelentkezőnek, akik az elmúlt három napban regisztráltak a nyolchetes ingyenes informatikai képzésre, és mindenkinek, aki a kieső időt képességei fejlesztésére fordítja. Így marad a magyar gazdaság és társadalom munka- és tudásalapú, amin 2010 óta együtt dolgozunk - zárja bejegyzését a gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.