Délig lehet jelentkezni az ingyenes online informatikai oktatásra

programozás kódolás programming coding laptop notebook fejlesztés
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Ma délben zárul a regisztráció az Újratervezés Programra, amely a járvány miatt munkahelyváltásra készülőket segíti. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében meghirdetett ingyenes, 8 hetes informatikai online oktatásra már több mint 50 ezren jelentkeztek.
Vágólapra másolva!

„Magyarországon 2010 óta munka- és tudásalapú társadalmat építünk, és erről az útról a koronavírus-járvány sem térít le minket. Ennek érdekében a Gazdaságvédelmi Akcióterv intézkedései keretében az Újratervezés Programmal lehetőséget biztosítunk az érdeklődők számára informatikai ismereteik bővítésére, a hatékony munkavégzéshez szükséges tudás megszerzésére" – hangsúlyozta György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

8 hetes alapozó oktatás

A Gazdaságvédelmi Akcióterv célkitűzéseivel összhangban a kormány által életre hívott 8 hetes informatikai alapozó oktatás elsősorban azoknak kínál lehetőséget, akik a koronavírus-járvány miatt munka nélkül maradtak, vagy idejük szabadult fel, fontolgatják az informatikai pályára lépést, esetleg digitális ismereteiket bővítenék, amelyet aztán a hétköznapokban és munkájuk során is hasznosíthatnak.

Képünk illusztráció Forrás: Lukas / Pexels

Elmélet és gyakorlat

A 2020. május 25-től induló Újratervezés Program az alapvető ismeretek átadását, megerősítését célozza az alapoktól kezdve. A képzés végére a résztvevők a Windows operációs rendszer használatára vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket sajátítanak el, megismerik a különféle fejlesztési módszertani elemeket, a tervezést, az implementálást, a tesztelést.

Online vizsga

A kurzus online, automatikusan kiértékelt záróvizsgával végződik. Az eredményes teljesítés az alapozó képzésre épülő, magasabb szintű oktatásban való továbbtanulás egyik alapfeltétele.

Az Újratervezés Program a digitális szaktudás elsajátítását

térítésmentesen teszi lehetővé

a jelentkezők számára. A program népszerűségét mutatja, hogy a meghirdetés óta már több tízezren jelentkeztek. Ma délig még bárki regisztrálhat a https://ujratervezes.nive.hu oldalon, aki betöltötte a 18. életévét, rendelkezik számítógéppel és internet-hozzáféréssel.