Csődvédelmet kért a Hertz autókölcsönző

A Hertz Autókölcsönző egyik irodája New Yorkban
A Hertz autókölcsönző egyik irodája New Yorkban
Vágólapra másolva!
Csődvédelmet kért a világ egyik vezető autókölcsönzője, a 102 éves amerikai Hertz Global Holdings, mert a járvány miatt gyakorlatilag megszűnt a forgalma, és a bevételek elmaradása miatt eddig bírta csak a cég.
Vágólapra másolva!

Paul Stone, a Hertz vezérigazgatója azt mondta, hogy mindent derékba tört a járvány, és bizonytalan, hogy mikor indul újra az idegenfogalom és pörög fel ismét a világgazdaság.

A Hertz a tavalyi évet 58 millió dollár adózott veszteséggel zárta, a negyedik egymást követő évben volt mínuszos eredménye, miközben a táraság adóssága 24 milliárd dollár fölé emelkedett március végére.
A Hertz még márciusban 12 ezer embernek mondott fel a 20 ezerből, 90 százalékkal csökkentette járműbeszerzését és leállított minden olyan kiadást, amely nem függ össze alaptevékenységével.

A Hertz autókölcsönző egyik irodája New Yorkban Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Spencer Platt

A Hertz közben ugyan próbálkozott megegyezni hitelezőivel, ez azonban nem járt eredménnyel, és ezután folyamodott csődvédelemért a társaság, amitől azt reméli, hogy sikerül elkerülnie a felszámolást.

A Hertz Global Holdings nemzetközi tevékenységét a csődvédelem nem befolyásolja Európában, Ausztráliában és Új-Zélandon.