A hivatásos járművezetői vizsgák is megkezdődnek

okmányok jogosítvány
Budapest, 2012. március 9. Új grafikájú, Magyarország feliratú vezetői engedélyek a Pénzjegynyomdában. MTI Fotó: Pénzjegynyomda
Vágólapra másolva!
A tízezret közelíti a vizsgaszervezési tevékenység május 11-i újraindulása óta országszerte valamilyen kategóriában közlekedési vizsgát tevők száma. Bár a résztvevők csak korlátozott számban jelenhetnek meg a helyszíneken, a veszélyhelyzet előtti időszakhoz képest nem nőtt a jelentkezést követő várakozási idő - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Vágólapra másolva!

Felidézik, hogy vidéken május 11-én, Budapesten és Pest megyében május 18-án indultak újra a március közepén felfüggesztett közlekedési vizsgák, vizsgálatok és utánképzések.

Az újraindulás valamennyi helyszínen fennakadások nélkül zajlott, a résztvevők fegyelmezetten követték a biztonsági előírásokat - írják.

A közleményben Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: "Az elmúlt két hétben a különböző kategóriákban országszerte összesen 9500 fő adott számot felkészültségéről. A legtöbb jelentkezőt a "B" kategória vonultatta fel, közel 3500 elméleti és 2600 gyakorlati vizsgázóval. Budapesten és Pest megyében egy hét alatt mintegy 450 fő vizsgázott."

Illusztráció Forrás: MTI/Pénzjegynyomda

Az államtitkár hozzátette: "a május 11-e óta sikeres vizsgát tevők aránya valamennyi kategóriában meghaladta a leállás előtti időszak átlagát.

E mutató az elméleti vizsgák esetében 67-ről 71 százalékra, a gyakorlati vizsgák esetében pedig 47-ről 51 százalékra javult."

Kiemelték, a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont az újraindulás óta csak azokon a helyszíneken szervez vizsgákat, vizsgálatokat és utánképzéseket, ahol járványügyi szempontból biztonságos körülményeket tud teremteni.

A részvétel fontos feltétele a védőfelszerelés (maszk és kesztyű) viselése, az óvintézkedések részeként a társaság korlátozza a résztvevők számát. A csökkentett kapacitás ellenére a korábbi időszakhoz képest nem nőtt a várakozási idő: a vizsgázók a jelentkezést követően jellemzően 1-2 héten belül kapnak időpontot.

Hétfőtől megkezdődnek a hivatásos járművezetői vizsgák is. A jelentkezések alapján ezen a héten mintegy 450-en tesznek gépjárművezető képesítő vizsgát, míg a gépkezelői gyakorlati vizsgázók száma közel 850 fő lesz.