Újabb szereplő lép be a streaming csatornák közötti küzdelembe

HBO Max, stream-csatorna
Vágólapra másolva!
A WarnerMedia tulajdonában lévő HBO a héten mutatja be új streaming szolgáltatását, az HBO Max-ot, ráadásul nagyon erős felhozatallal indítanak az Egyesült Államokban, hiszen a Trónok Harca, a Jóbarátok és az Agymenők is megtalálható lesz a kínálatban már az első napon. De vajon ez elég muníció az egyre keményebb streaming háborúban?
Vágólapra másolva!

A legtöbb frissen belépő streaming szolgáltató legnagyobb problémája, hogy rendkívül kevés tartalommal indul el, ezért nem igazán éri meg előfizetni rájuk hosszabb távra, hiszen sokszor még az ingyenes próbaidőszak alatt megnézhető az összes érdemleges sorozat.

Ez volt a probléma a Disney+ és az Apple TV+ esetében is.

Az AT&T és a WarnerMedia nemrég egyesültek és mindkét vállalat a streamingben látja a jövőt, ez viszont már az elején sem egy olcsó vállalás. A Variety értesülései szerint a következő három évben 4 milliárd dollárt fognak költeni az HBO Maxra. Ebbe beletartoznak a saját gyártású sorozatok és a licencek megszerzése is.

Az HBO Max viszont az összes versenyző közül talán a legnagyobb előnnyel indul, hiszen a WarnerMediához rengeteg tartalom tartozik, köztük a CNN, a Warner Bros filmstúdió, a Cartoon Network, a TNT, a CW és az HBO.

Ennek köszönhetően már az elején képesek lesznek népszerű műsorokkal feltölteni a kínálatot, de persze saját gyártású filmek és sorozatok is érkeznek.

Az HBO Now előfizetőknek semmi teendőjük nincs, hiszen az amerikai ügyfeleknek a vállalat automatikusan HBO Maxra változtatja a szolgáltatásukat. Az HBO kábelcsatorna előfizetőinek egy fokkal nehezebb a dolguk, de az upgrade nekik is viszonylag egyszerű lesz, ha a kábeltévé-szolgáltatójuk már megállapodott az AT&T-vel (a Comcast-nak ez még nem sikerült).

A szolgáltatás meglehetősen drága a riválisokhoz képest, hiszen havi 15 dollárba fog kerülni, míg a Netflix 9, a Hulu 12, a Disney+ 7 és az Apple TV+ mindössze 5 dollár.

A Max tehát az Egyesült Államokban pontosan annyiba fog kerülni, mint az HBO kábeltévés előfizetése. Ennek oka, hogy a televíziós társaságokkal kötött szerződések miatt a Max nem tudott árban alámenni a HBO kábeltévés szolgáltatásának. Azoknak, akik alapból is HBO előfizetők, a Max sokkal jobban megéri majd ezen az áron, hiszen a saját gyártású sorozatok és filmek mellett rengeteg más tartalom is elérhető lesz számukra.