Házon belül termesztett fűszernövényekkel újít az Aldi

egy konyhából sem hiányozhat, konyhai eszköz
Mozsár és törő: szuperül össze lehet törni vele a friss fűszernövényeket, vagy akár a szárított csipkebogyót, ha teát akarunk készíteni
Vágólapra másolva!
Az Aldi Süd bejelentette, hogy több németországi áruházában fűszernövények termesztésébe kezd. Ez azt jelenti, hogy magukban az üzletekben lehet majd betakarítani az ételízesítőket - írja a Store Insider.
Vágólapra másolva!

A diszkontlánc egy Infarm nevű, vertikális mezőgazdaságra szakosodott céggel közösen indította útjára a projektet.

Illusztráció Forrás: Msn.com

Az értékesítési módszert május végétől öt düsseldorfi és frankfurti üzletben fogják bevezetni.

A majdani kínálatot hatféle fűszer (például menta, bazsalikom és koriander) alkotja.

A növényeket átlátszó üvegszekrényekben termsztik majd, vagyis a fogyasztók folyamatosan figyelemmel kísérhetik a növekedésüket.

Ha eldöntötték, hogy mit szeretnének, akkor áruházi alkalmazottak szedik majd le a fűszernövények leveleit.

A vevők ezzel a megoldással frissen juthatnak hozzá a fűszerekhez, az ellátási lánc pedig radikálisan lerövidíthető, ami a fenntartható üzleti működés szempontjából fontos tényező.