Sikerült megvédeni a sokktól a vállalkozásokat és a bankszektort is

BALOG Ádám
Budapest, 2019. április 4. Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója a Magyar Bankszövetség fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett kétnapos nemzetközi találkozón az MKB Bank belvárosi székházában 2019. április 4-én. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
A törlesztési moratórium megvédte a hirtelen sokktól a vállalkozásokat és a bankszektort is. Egyedi és mégis generális intézkedés, amely lehetővé teszi, hogy az érintettek kihasználhatják a lehetőséget, de bármikor ki is szállhatnak belőle - mondta Balog Ádám, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek.
Vágólapra másolva!

A napilap keddi számában megjelent interjúban Balog Ádám azt mondta, hogy egyetért Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség új elnökének véleményével.

A hazai bankszektor tavaly jó esztendőt zárt, és most is sokkal jobb állapotban van, mint volt 2008-ban.

A járvány miatt kialakult krízishelyzetben pedig nagyon sokat segítettek a kormányzati és a jegybanki lépések.

A hiteltörlesztési moratórium bevezetése a térségben egyedülálló és kiváló döntés volt.

Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója Forrás: MTI/Mohai Balázs

Kiemelte, hogy Magyarország gazdasága felkészült volt, a fiskális és monetáris politika készen állt. A 2008-as helyzettel szemben 2020-ban egy erős gazdaság állta a váratlan támadást.

A törlesztési moratórium annyi pénzt hagyott az ügyfeleknél - vállalkozásoknál és a lakosságnál -, mint az összes többi intézkedés összesen. Megvédte a hirtelen sokktól a vállalkozásokat és a bankszektort is. Egyedi és mégis generális intézkedés, amely lehetővé teszi, hogy az érintettek kihasználhatják a lehetőséget, de bármikor ki is szállhatnak belőle.