Új rekordot ért el a héten a Nasdaq, mivel az olyan techcégek, mint az Amazon, az Apple, a Facebook és a Microsoft részvényei kilőttek a járvány okozta leállások után – összegzi a CNBC.

A techrészvények sokkal jobban teljesítettek a tőzsdéken a járvány idején, mivel a távoli munkavégzésben dolgozók az általuk kínált technológiai szolgáltatásokra támaszkodtak.

IllusztrációForrás: AFP/Johannes Eisele

A Facebook, az Apple és az Amazon mintegy három százalékkal emelkedett, míg a Microsoft körülbelül 0,8 százalékos növekedést produkált. A techcégek uralta Nasdaq Composite ugyanakkor 0,3 százalékkal emelkedett, ráadásul ez volt az első alkalom, hogy meghaladta a 10 ezret is – ezzel szemben az S&P 500 0,8 százalékkal csökkent.

A négy vállalat együttes piaci értéke megközelíti az 5 ezermilliárd dollárt, az első helyen az Apple áll 1,5 ezermilliárd dollárral, míg a Facebook az egyetlen a csoportban, aminek piaci részesedése ezermilliárd dollár alatt van.

IllusztrációForrás: AFP/NurPhoto/John Nacion

A Google anyacége, az Alphabet ugyanakkor az egyetlen az ötös fogatból, aminek részvénye nem döntött rekordot, mivel öt százalékkal marad el a vállalat legmagasabb részvényárától – február 19-én ért el rekordot a vállalat részvénye, 1.524.87 dolláron (459 ezer forint).