Már több mint 10 ezer álláskeresőt juttatott munkához a munkahelyteremtő bértámogatás

2020.06.11. 08:17

A munkahelyteremtő bértámogatási program már több mint 10 ezer regisztrált álláskereső újbóli elhelyezkedését segítette - közölte Bodó Sándor az MTI-vel. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a kormány annyi új munkahelyet hoz létre, amennyit a koronavírus tönkretesz.

A Gazdaságvédelmi akciótervben elindított Munkahelyteremtő bértámogatási programra mintegy 7 ezer cég nyújtott be eddig összesen több mint 12 milliárd forint támogatási kérelmet. A támogatás lényege, hogy 6 hónapos bértámogatás mellé 3 hónap továbbfoglalkoztatást várnak el a vállalkozásoktól. A programban részt vevők foglalkoztatása így 9 hónapig biztosítottá válik. A támogatott fél év alatt legfeljebb havi 200 ezer forintot térítenek meg a munkáltatónak, ami az álláskeresők bruttó munkabérét és a hozzá kapcsolódó munkáltatói járulékokat tartalmazza. A programmal kapcsolatos részletekről továbbra is bárki tájékozódhat a Munka.hu oldalon.
Bodó Sándor kifejtette: a programban minden egyes álláskereső elhelyezkedését, munkahelyének megőrzését mintegy havi nettó 112 ezer forint bértámogatással segítik, amelynek összértéke a továbbfoglalkoztatás időtartamával együtt, 9 hónap alatt elérheti fejenként a nettó 1 millió forintot. A legtöbb kérelem Hajdú-Bihar, Békés és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett, a kérelmezők elsősorban a szálláshely-vendéglátás, kereskedelem, mezőgazdaság és építőipar ágazatok vállalkozásai. A programra összesen 84 milliárd forint áll rendelkezésre, általa tehát akár 70 ezer álláskereső állhat újra munkába.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkáraForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A korlátozások feloldásával magukra találhatnak a vállalkozások, így a korábban elbocsátott dolgozóikat - állami támogatás igénybevétele mellett is - újra alkalmazni tudják. A komplex gazdaságvédelmi intézkedések megvédik a magyar munkahelyeket, a megszűnők helyébe újakat hoznak létre, ezáltal hozzájárulnak a gazdaság újraindításához. 
A magyar kormánynak változatlanul az a legfőbb célja a Gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásával, hogy a munkaalapú társadalmat az elmúlt évtized eredményeire építve megvédje.  Az innovációs tárca gondozásában megvalósuló bértámogatási programok mostanáig együttesen mintegy 190 ezer ember állásának megőrzését, újrateremtését tették lehetővé 50 milliárd forint kormányzati hozzájárulással - tájékoztatott Bodó Sándor.