Az igazi Poszeidon-katasztrófa minden idők egyik legnagyobb gazdasági lufija volt

Mt Windarra project

A népszerű filmek világát 1972-ben egy látványos, tengeri kalandfilm, A Poszeidón-katasztrófa uralta. Ám az 1970-es évek elején egy másik, hasonló nevű ügy tartotta lázban, elsősorban a tőzsdei befektetőket, a bányászati társaságokat, illetve szinte egész Ausztráliát. A Poseidon nevű nyersanyagkitermelő vállalat gyors felemelkedése és bukása fél évszázada akkora buborék kipukkadását jelentette, amely mellett a 2000-es évek úgynevezett dotcom-lufijának kidurranása eltörpül.

De miért a nikkel?

Az 1960-as évek végén a nikkelnek szélsőségesen nagy volt a piaci kereslete és ebből fakadóan, az ára is magasan járt. Az ok a vietnámi háború, és a hadviselés támasztotta nyersanyagszükséglet volt. Az egyik legfontosabb beszállító, a kanadai Inco különböző nehézségek miatt késlekedett a szállításokkal - például épp sztrájkhullámmal küzdött -, miközben a haditermelés végelláthatatlan mennyiségben igényelte a fémet.

A nikkel ára az egekbe szökött, 7000 fontot is megadtak tonnájáért Londonban 1969 őszén,

ami inflációval korrigálva napjainkban egészen elképesztő, több mint 116 ezer fontos (nagyjából 43,5 millió forint) tonnánkénti árat jelentene.

Az ausztráliai Windarra nikkel-project távlati képe Forrás: Poseidon Nickel

Ebbe a kiélezett helyzetbe robbant be egy addig lényegében jelentéktelen piaci szereplőnek számító vállalat, a Poseidon NL bejelentése. Bár a céget bevezették az ausztrál tőzsdére, semmiféle értékelhető eredményt nem tudott felmutatni, részvényei alig 80 (amerikai) dollárcentet értek, ez ma kevesebb, mint 300 forint (Ausztráliában 1987-ben fogadták el azt a jogszabályt, ami lehetővé tette az addigi hat független állami tőzsde összeolvadását egy nemzeti tőzsdébe).

A média azonban hamar felkapta a cég közlését:

gigantikus nikkellelőhelyre bukkantak Nyugat-Ausztráliában, Laverton városától nagyjából 20 kilométerre.

A vállalat október 1-jén közölte, hogy a próbafúrások során úgy látták, könnyen elérhető mélységben, nagyából 3,5 százalék nikkel tartalmú érclerakódást találtak a területen. Ez pedig elég is volt egy szédítő hullmávasút elindulásához: kezdetét vette egy olyan tőzsdei "tündöklés és bukás"-történet, amihez foghatót azóta sem nagyon láttak, még a legdörzsöltebb befektetők sem.

A Poseidon felemelkedése

A nikkel-tartalék hírére, az addig mellőzött cég papírjai egészen szédületes gyorsasággal kezdtek emelkedni - bár valójában ez nem fejezi ki pontosan azt, ami történt. A papírok értékei egyetlen éjszaka alatt megduplázódtak, és onnantól kezdve nem volt megállás, az összes befektető Poseidon-részvényt akart vásárolni. Az értéknövekedés tőzsdei viszonylatban is kiemelkedő gyorsasággal zajlott - azt az akkor még nem törvénytelen bennfentes kereskedés is segítette -, és a befektetőket az sem tántorította el, hogy a cég jó ideig semmilyen új információt nem közölt a nikkel-leletről.

Ez volt a történelem legnagyobb, hirtelen jött felfutása"

- állítja Andrew May egy interjúban, aki független pénzügyi tanácsadóként, egy egész könyvet szentelt a Poseidon-buborék bemutatásának, ahogy később az esetet nevezték. May szerint az ügy jócskán felülmúlta a 2000-es évek elejének dotkom-lufiját.

A Black Swan projekt napjainkban Forrás: Poseidon Nickel

A vállalat papírjainak ára a csillagokba szökött, néhány hét alatt bázisértékének 125-szörösére növekedve átlépte a 100 dolláros lélektani határt, később befogta a 200 dollárt, és egyes brókerek állítólag már akkor abban bíztak, hogy nem lesz megállás 350 dollárig, sőt, egy londoni kereskedő a 382 dolláros árat javasolta a Poseidon papírjainak.

1970 februárjában a papírok áttörték a 280 dollárt, ez ma nagyjából 3200 dollárnak felelne meg (viszonyításként: a cikk készítésekor az Amazon papírjait a Nasdaq-on az előző napi zárásnál 2580 dollárnál jegyezték).

"Ha végiggonduljuk, hogy akkor az átlagos heti fizetés 110 dollár volt, akkor tényleg sok pénzről beszélhetünk" - mondja Andrew May.

A papírok értéke végül 1970 februárjában érte el csúcsát, az említett 280 dollárt.

Ekkora már a nikkel-láz eluralkodott a befektetők és a tőzsdei kereskedők körében: aki csak tehette, bányavállalatok részvényeit vásárolta, különösen azon cégekét, amelyek a Windarra nevű területen tevékenykedtek, ott, ahol a Poseidon megtalálta a rendkívüli leletet. Tették ezt ugyanakkor azért is, mert a Poseidon-papírok már túlságosan drágák voltak sokuk számára.

"Magas részvényárak, pénzüket lekötő befektetők, hol itt a gond?" - tehető fel a kérdés.

A katasztrófát részben az alapozta meg, hogy a Poseidon-papírok ára úgy érte el az akkor felfoghatatlan magasságokat, hogy a cég egyetlen darabka ércet sem hozott fel a lelőhelyről. A befektetők bizonyos tekintetben vakon bíztak a vállalatban, hiszen túl sok minden nem derült ki a nikkel-készletről. Néhány hónappal a szenzációs tőzsdei menetelés után, többen felvetették annak lehetőségét is, hogy nagy baj lehet a háttérben, és a fantasztikus nikkel-lelőhely valójában nem több, csak üres megvezetése a befektetőknek.

A nikkel-lufi kipukkadása

A helyzet azonban az, hogy a Poseidon igazat közölt, valóban értékes nikkelérc lelőhelyre bukkantak, bár közel sem olyan jelentőségűre, mint amilyennek azt a híradások alapján gondolni lehetett. A problémát az okozta, hogy a tőzsdei spekulációk okán, a vállalat papírjai úgy váltak tőzsdei buborékká, hogy a cég amögé még nem tudott teljesítményt tenni. A drága részvények a befektetők egy részét a konkurens cégek felé terelték, ám azokról nagyon hamar kiderült, nincs olyan a tarsolyukban, mint a Poseidonnak. Sőt, egy részüket úgy vezették be a tőzsdére bányavállalati társaságként, hogy sem komolyan vehető leletük, sem pedig bányaengedélyük nem volt.

Ezért nagyon hamar el is kezdtek megszabadulni ezek papírjaitól, ami viszont a mélybe lökte a Poseidon részvényeit is.

A vállalat mai arculatát mutató tábla a Windarra egyik régi telephelyén Forrás: Poseidon Nickel

A cég papírjai 1970 februárja után félelmetes tempóban veszítettek értékükből:

a Poseidon tündöklése és bukása anélkül zajlott le, hogy egyetlen kapavágásnyi nikkelércet is bemutathattak volna a befektetőknek, vagy legalább a médiának, amely pár hónappal azelőtt szenzációssá fújta fel bejelentésüket.

A bukáshoz hozzájárult az a körülmény is, hogy amikor a Poseidon végre ténylegesen elkezdte kiemelni a készletet, kiderült, hogy az sokkal gyengébb minőségű, mint amilyennek várták, és a kitermelés is jóval költségesebb lesz a korábban becsültnél. Hiszen nem szabad elfelejteni, a buborék eredendően a nikkel ára miatt, és nem a korábban nem túlságosan ismert cég miatt alakult ki.

Mire a Poseidon eljutott oda, hogy nikkelt szállítson, addigra a nikkel ára visszaesett a korábbi rekordszintről.

A nikkel tonnánkénti árának változása abban az időszakban Forrás: Wikimedia Commons/Reserve Bank of Australia

A nikkel árának jelentős mérséklődése miatti egyre szerényebb nyereség azonban nem volt elegendő arra, hogy a cég túlélje ezt az elképesztő kalandot. 1976-ban törölték a tőzsdéről, a Windarra-területeket egy másik vállalat vette át - a Western Mining Corporation -, amely egészen az 1990-es évek elejéig folytatta ott a kitermelést. A két telephelyen 1989-ben, illetve 1994-ben álltak le a bányászati munkálatok.

A Wirranda nevű térségből összesen 5,3 millió tonna ércet emeltek ki, átlagosan 1,5 százalékos nikkeltartalommal.

Az ügy hatásai

A Poseidon-buborék nem volt olyan rég, és még élnek olyanok, akik akkoriban ténylegesen is bevásároltak - majd sokat buktak - a vállalat papírjaiból. Egy, most 91 éves, Sydney-i illetőségű egykori befektető, Boris Ganke volt akkor a legnagyobb részvényvásárló, egy vele készült tavalyi interjúban azt mondta: a Poseidon-ügy klasszikus tőzsdei buborék volt, amely a befektetői spekulációra épült.

"Az emberek hinni akarnak a jó híreknek és jelentéseknek" - utalt Ganke arra, hogy mi alakíthatta ki ezt a sajátos helyzetet akkoriban.

Az ügy nem maradt következmények nélkül. 1974-ben közzétették a kormányzati feltáró vizsgálat jelentését, amelyből kiderült: számos helytelen, illetve nem megfelelően szabályozott kereskedelmi gyakorlat kellett ahhoz, hogy ez a sok befektető pénzét magával rántó buborék fölfújódjon, majd kipukkadjon. Az ügy után Ausztrália számos ponton átdolgozta és szigorította az értékpapírokkal és az azok kereskedelmével kapcsolatos szabályokat.