Mától lehet pályázni az elektromos autók állami támogatására

2020.06.15. 09:30

Mától lehet pályázni az elektromos autók állami támogatására. Magánszemélyek 11 milliónál nem drágább járműre 2,5 milliót kaphatnak, a taxisok 15 millióig az ár több mint felét - írja a Magyar Nemzet.

Mától érhető el az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kiírt pályázat az elektromos autó vagy elektromos robogó beszerzésére, ötmilliárd forintos keretösszeggel. Magánszemélyek 2,5 millió forintot kaphatnak a legfeljebb 11 milliós, valamint 500 ezret a 11–15 millió közötti villanyautókra. A bejelentés hatására néhány hét alatt meglehetősen sok 10,99 millió forintos árú elektromos autó jelent meg a kereskedésekben. A kisebb autók mellett ennyi pénzért elérhető például az olyan klasszikus, alsó középkategóriás családi autó is, mint a Nissan Leaf. Az árkorlátnak való megfelelés miatt többnyire kisebb akkumulátorcsomag, kevesebb kényelmi vagy fedélzeti szolgáltatás érhető el, de a 2,5 milliós támogatás igénybevételével 8-8,5 millió forintért hazavihetők a gépjárművek. Ez az ár már versenyképes a belső égésű motorral szerelt, hasonló méretű, automata váltós kocsikéval, tekintve, hogy a villanyautók egyike sem tartalmaz manuális váltót, sőt általában nincs is váltó bennük.

A 2020. június 15-én megnyílt elektromos autók támogatási pályázatában magánszemélyek 2,5 millió forintot kaphatnak a legfeljebb 11 milliós, valamint 500 ezret a 11–15 millió közötti elektromos autókraForrás: Nissan

A taxisok számára, személyszállítás céljából beszerezni kívánt tisztán elektromos gépjárművek esetében 15 millió forint a határ, és itt a támogatási arány akár 55 százalék is lehet. A Kia e-Niro, azaz egy 4,3 méter hosszú, közepes méretű városi terepjáró már 4,9 milliótól hazavihető a kisebbik akkumulátor csomaggal, azaz csökkentett hatótávval. De még a nagyobbik, a 64 kWh/órás is kijön 5,87 millióból, taxis vásárló esetén. Ez az az ár, amiért a legnépszerűbb magyar autó, a Suzuki Vitara is megvehető újonnan.

A taxiengedéllyel trükközőkre is felkészült a kormány. A napokban bekerült egy korlátozás a pályázati feltételekbe, amelynek értelmében kizárólag olyan személygépkocsis személyszállítással foglalkozó, nem természetes személy jogosult az állami támogatásra, akinek az engedély kiállítási dátuma legkésőbb 2020. május 20-a.

Forrás: Magyar Nemzet