Hszi Csin-ping kínai államelnök közvetlen utasítást adott a kínai Hajnan szabadkereskedelmi kikötő fejlesztésével kapcsolatban: az ország első számú vezetője sürgette a projekt mielőbbi megvalósítását. Az Asia Times pedig arról számol be, a napokban máris közel 1 milliárd dollár értékben jöttek létre a Kína Hawaiiának is hívott sziget kikötőjének fejlesztését célzó megállapodások.

Mintegy 35 fontos beruházás megvalósítása kapcsán jött létre megállapodás Hajnan tartomány szabadkereskedelmi kikötőjének megvalósítása érdekében. A fejlesztők között van néhány külföldi beruházó is, akik már korábban kifejezték érdeklődésüket Hajnan befektetési lehetőségei iránt. A megállapodást kötők között ott van a francia energetikai vállalat EDF, a sencseni tőzsde, valamint a China Eastern Airlines is.

A legnagyobb szigetéről elnevezett szigetcsoport Kína legkisebb tartománya, ugyanakkor egyre fontosabb befektetési célpont, és mind népszerűbb a bel- és külföldi turisták körében is. A kínai államelnökhöz köthető, közelmúltban hozott utasítás alapján nyilvánvaló: a pilot-projektként korábban már elindított szabadkereskedelmi kikötővel az a cél, hogy Hajnan a század közepére globálisan is jelentős kereskedelmi csomóponttá váljon. 

Ez pedig ténylegesen az egész szigetre érvényes megállapítás: a kínai vezetés úgy próbálja elősegíteni a külföldi cégek befektetéseit, üzletkötéseit, hogy az egész sziget számára speciális jogi státuszt kínál a szabadkereskedelemre.

A kikötő tervéről konkrétabb elképzelések először 2018-ban hangzottak el. Hajnan már évtizedekkel korábban különleges gazdasági övezetű terület volt, ám innentől szabadkereskedelmi övezetté vált, mikor a kínai vezető ezzel egyidejűleg bejelentette a kereskedelmi kikötő létesítésének tervét.

A szigetcsoport egy része távlati képenForrás: AFP/Imaginechina/Gao Lin

Sőt, kínai orgánumok szerint a szabadkereskedelmi kikötő létesítésének most kiadott, átfogó és nagyszabású fejlesztési koncepciója alapján a létesítményeknek és szolgáltatásoknak legkésőbb 2035-ben teljes körűen rendelkezésre kell állniuk. Ezzel párhuzamosan pedig megvalósul az eddigi példa nélküli átalakítás: az egész szigetcsoport, azaz maga a tartomány, egyetlen nagy szabadkereskedelmi kikötővé alakul át jogi értelemben. 

Ezért egészen biztosra vehető, hogy ha elkészül, a hajnani lesz a világ legnagyobb szabadkereskedelmi kikötője. 

A fejlesztés mérföldköveiről a China Briefing ír.

A most megkötött megállapodások lefednek kikötői infrastrukturális fejlesztést, ipari fejlesztéseket és szolgáltatások kialakítását is.

További fontos mozzanatot jelent, hogy egy, részben a China Eastern Airlines érdekeltségébe tartozó, de nemzetközi hátterű légi közlekedési vállalat is partnerséget vállal a hajnani szabadkereskedelmi kikötő fejlesztésében. A Sanya International Airlines nevű cég bejelentéséről itt írt az Origo. A vállalat az anyacég szakmai irányítása alatt működik majd.

A légi közlekedés Hajnan jelenleg legfontosabb közlekedési megoldása, a sziget sajátos földrajzi elhelyezkedése okán, ám - írja a Xinhua állami hírügynökség - annak fejlesztése szükséges. A China Eastern Airlines egyike volt az első légicégeknek, amely Hajnanra repült, 1998-ban. Most a vállalat a tartomány három repülőterén üzemeltet járatokat, évi 3 millió embert fuvarozva még a járvány előtti időszakban.