Kevesebbet költöttünk a gyógyszertárakban

koronavírus, járvány, vírus, Budapest, belváros, maszk, védőmaszk, járókelő, gyógyszertár, felhívás, plakát
Vágólapra másolva!
Egy hónap alatt 16 milliárd forinttal csökkent a támogatott gyógyszerek forgalma: áprilisban 42,7 milliárd forintért váltottak ki a betegek vényköteles gyógyszereket a hazai patikákban, ez 27,8 százalékkal marad el a márciusi értéktől és 3,4 százalékos mérséklődés a 2019-es havi átlaghoz képest - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Az eladott gyógyszerek dobozszáma 1,2 millióval maradt el az előző év azonos időszakától.

A lap a Hiflylabs Zrt. kutatását ismertetve hozzáteszi, hogy az idei első négy hónap forgalma 11,7 százalékkal haladta meg az előző év hasonló periódusát.

A szakemberek szerint a márciusi nagyarányú forgalomnövekedés az előrehozott vásárlásokból tevődött össze.

Egy budapesti gyógyszertár bejárata előtt a koronavírus-járvány idején Fotó: Csudai Sándor - Origo

A kutatás szerint az egy lakosra vetített receptköteles gyógyszerköltés átlagosan 4370 forint volt áprilisban, de regionális bontásban igen erős a szórás.

A legtöbbet, 5265 forintot Csongrád-Csanád megyében adtak ki a betegek, a legkevesebbet, 3629 forintot pedig Nógrádban.

Az áprilisi forgalom csökkenése erősen differenciált regionális bontásban.

Jellemzően azoknak a megyéknek a forgalma esett vissza a legjobban, amelyek a legerősebb növekedést produkálták márciusban.

Erre a jelenségre jó példa Borsod-Abaúj-Zemplén megye, ahol 29,7, valamint Heves megye, ahol 28,9 százalékkal mérséklődött a forgalom. Mindez arra utalhat, hogy a járványügyi helyzet kedvező alakulásával a lakosság gyógyszervásárlásai is visszarendeződnek a megszokott mederbe, és megszűnik a készítmények felhalmozása.