Fontos kérdésben visszakozott a francia autógyár

Peugeot 3008 hibrid
Vágólapra másolva!
A Peugeot autókat is gyártó francia PSA konszern azt tervezte, hogy több száz lengyel munkását áttelepíti egy franciaországi üzemébe, ahol most kezdik újra felfuttatni a termelést. A szakszervezetek és a kormány részéről azonban akkora felzúdulást váltott ki ez a terv, hogy azóta visszavonulót fújtak.
Vágólapra másolva!

Az autógyártó eredetileg a lengyelországi Opel-üzeméből vitt volna munkásokat az észak-franciaországi Hordain városában működő gyárába. Mindezt ahelyett, hogy helyben toborzott volna munkaerőt - írja a Reuters. A lépést egyrészt az indokolta volna, hogy a lengyelekkel már eleve képzett munkások érkeztek volna az üzembe, így nem kellett volna a betanításukkal bajlódni, másrészt alacsonyabb bérért végezték volna el ugyanazt a munkát, mint amit a helyiek.

Egy Peugeot 3008 hibrid utastere Forrás: Peugeot

A francia kormány részéről azonban olyan nyilatkozatok születtek, amelyek erőteljesen elítélték a PSA konszern szándékát, emellett a CGT szakszervezet is erőteljesen fellépett az elképzeléssel szemben - mindezek hatására az autógyár végül meghátrált.

A PSA összesen egyébként 2000 főt vesz fel az üzembe, ám az eredetileg tervezett 500 lengyel munkáskézzel szemben már csupán 124-et telepítenek át ide a lengyelországi bázisukról. A többi új alkalmazott pedig francia lesz.