Felélénkül a garázspiac a fővárosban

garázs
Vágólapra másolva!
A rozsdaövezetek fejlesztését szolgáló kormányzati otthonteremtési program, valamint az elektromos autók vásárlására nyújtott kedvezmények a garázspiacot is élénkíthetik – olvasható az OTP Ingatlanpont elemzésében.
Vágólapra másolva!

A járvány idején országszerte jelentősen csökkent az autós forgalom, a díjmentessé tett parkolás is visszafogta a garázsok iránti keresletet. Már a járvány elején látni lehetett, hogy különösen a főváros központjában sok konfliktust szült a díjmentes parkolás a máshonnan érkező és az ott lakó autótulajdonosok között – tette közzé a Magyar Hírlap.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A pénzintézet szakértője elmondta, hogy

a fizetős rendre történő visszaállás újra fellendíti a keresletet a garázsok iránt,

emellett az autózás zöldítését szolgáló két kormányzati intézkedés is élénkítheti a piacot.

„Az állami támogatási program is segíti az egyre népszerűbb elektromos autók szélesebb körű elterjedését, ettől azonban a forgalom nem csökken, az autózás nem szűnik meg, csak átalakul. A közelmúltban több szolgáltató is fizetőssé tette az e-autók feltöltését, ami miatt egyre több tulajdonos keres olyan garázst, ahol a megfelelően kiépített hálózatból olcsóbban tankolhatja meg a kocsiját, mint a töltőállomásokon. Ez pedig akkor is élénkítheti a garázsok iránti keresletet, ha a zöld rendszámos autók a legtöbb helyen ingyen használhatják a közterületi parkolókat" – nyilatkozta Valkó Dávid vezető elemző.

Illusztráció Forrás: Origo

A városokra szabott, a rozsdaövezetek fejlesztését szolgáló kormányzati otthonteremtési program is feltehetőleg jótékony hatással lesz a garázspiac élénkülésére, mivel ezek az övezetek közvetlen közelségében nem biztos, hogy van fejlett tömegközlekedési lehetőség.

Az árakat továbbá az elhelyezkedés mellett a méret is meghatározza: drágábbak azok a 12-14 négyzetméternél nagyobb járműtárolók, amikben kerti szerszámokat és háztartási eszközöket is lehet tárolni.