Eddig 1400 milliárd forintot költött az állam a járvány elleni védekezésre

budapest, látkép
Egyelőre a főváros és a taxisok egyeztetése zajlik a javaslatról
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök a héten arról beszélt, hogy komoly kormányzati támogatásra lesz szükség a gazdaság újraindításához. Varga Mihály pénzügyminiszter pedig azt mondta, hogy operatív törzs alakul a gazdaság védelméért. Már a jövő héten létrejöhet a megállapodás az Európai Bizottsággal az állami beruházásösztönzés uniós korlátozásának feloldásáról. Debrecenben újabb nagy beruházás indul, és a kormány 100 milliárdra emeli a vállalkozásfejlesztési pályázat keretét.
Vágólapra másolva!

Erőteljes kormányzati támogatás kell a gazdaság újraindításához

Továbbra is jelentős kormányzati támogatásra van szükség, hogy újrainduljon a gazdaság - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a győri Audi-gyárban, ahol hétfőtől a motor- és járműgyártás ismét a megszokott munkarendben folyik.

Orbán Viktor miniszterelnök (j), Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (b) és Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere a győri Audi-gyárban Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A miniszterelnök kiemelte, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az Audi-gyárban az összes munkás és mérnök megtalálja számítását, és a kabinet kész pénzügyi hátteret is biztosítani a gyár teljes kapacitáson való működéséhez.

Operatív törzs alakul a gazdaság védelméért

Az állam eddig csaknem 1400 milliárd forintot fordított a válság közvetlen kezelésére - monda a Magyar Nemzetnek adott szombati interjújában a pénzügyminiszter. Varga Mihály utalt arra, hogy az egészségügyi jellegű kiadások fedezetére a kormány kialakította a járvány elleni védekezési alapot. Ebbe 633 milliárd forintot irányítottak, amelyből eddig 480 milliárdot használtak fel. Szintén komoly összegeket igényelt a gazdaság, a munkahelyek megóvása, ezért jött létre a gazdaságvédelmi alap. Az ide csoportosított 923 milliárd forintból eddig 904 milliárdot használtak fel.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Kovács Tamás

A pénzügyminiszter emlékeztetett, hogy a járvány következtében kialakult válság egészségügyi és gazdasági hatásainak kezelésére összességében 9000 milliárd forintot - a bruttó hazai termék 20 százalékának megfelelő összeget - fordít a kormány. Varga Mihály szerint a hazai vállalkozások helyzetét javítja majd, hogy létrehozzák a gazdaságvédelmi operatív törzset, amelynek feladata lesz, hogy azonosítsa és felszámolja azokat az adminisztratív szabályokat, amelyek megnehezítik a hétköznapi ügymenetet a vállalkozásoknál. A szervezet, amelynek munkájában nyolc-tíz állami hatóság és intézmény, például az adóhivatal, a fogyasztóvédelem és az államkincstár képviselői vesznek részt, már a jövő héten megtarthatja első ülését.

Fontos uniós döntést jelentett be Szijjártó Péter

Amennyiben nem merül fel jogi akadály, a magyar kormány a megállapodás alapján 800 ezer eurónál nagyobb támogatással is ösztönözheti a belföldi befektetéseket a jövőben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

Illusztráció Forrás: AFP/SOOC/Alexandros Michailidis

A megállapodás már jövő héten létrejöhet az Európai Bizottsággal az állami beruházásösztönzés uniós korlátozásának feloldásáról. A tárcavezető az elmúlt 10 év eredményeinek tulajdonítja, hogy a válság sem tette tönkre a fejlődés lehetőségét. Magyarországnak nem lehet szerényebb célja, mint az erősödés, és az, hogy erősítse az itteni vállalatokat is.

A magyar gazdaság lelkét a magyar tulajdonú vállalatok adják

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a nyitott magyar gazdaságban fontosak a nemzetközi cégek, de a magyar gazdaság lelkét a magyar tulajdonban lévő vállalatok adják. A kormány a munkahelyteremtő beruházásokat, a beruházó vállalatokat támogatja - tette hozzá a miniszter a BHS Trans Kft. új debreceni logisztikai központjának alapkőletételénél. A beruházásokat a kormány 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatással segíti.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Szijjártó Péter szerint van olyan gazdasági filozófia, amely ebben a helyzetben segélyeket osztana, de az eladósodáshoz, kiszolgáltatottsághoz vezet - hangsúlyozta. A kormány ezzel szemben a munkahelyteremtést, a beruházásokat támogatja.

A kormány 100 milliárdra emeli a vállalkozásfejlesztési pályázat keretét

Varga Mihály pénzügyminiszter a héten bejelentette, hogy az 50 milliárd forintos keret több mint kétszeresére érkezett támogatási igény a vállalkozások technológiai megújulását segítő pályázaton, ezért a kormány további 50 milliárd forinttal duplájára emeli az eredeti keretösszeget.

Illusztráció Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A pénzügyminiszter kiemelte: a járvány elleni győztes csata után most a gazdaság újraindításának van itt az ideje, ezért a kormány minden életképes, fejleszteni kívánó magyar vállalkozást támogat az újraindulásban. A felhívásra eddig mintegy 4500 cégtől érkezett pályázat 105 milliárd forint értékben.

Varga Mihály ugyancsak bejelentette, hogy ötvenmilliárd forintból épülhetnek köznevelési intézmények és iskolai sportlétesítmények Magyarországon a következő években. Az Európa Tanács Fejlesztési Bankkal (CEB) kötött új hitelszerződésnek köszönhetően iskolák, sportcsarnokok, tornatermek, valamint uszodák épülhetnek és újulhatnak meg. A fejlesztések közel 10 ezer fiatal oktatását és sportolását támogatják.

Augusztus végéig lehet pályázni a munkahelyvédelmi bértámogatásra

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a héten közölte, hogy már több mint 170 ezer munkavállaló után igényeltek munkahelyvédelmi bértámogatást, amelyet a kormány döntésének értelmében az év végéig lehet alkalmazni, a kapcsolódó kérvények 2020. augusztus 31-ig nyújthatóak be a kormányhivatalokhoz.

Illusztráció Forrás: MTI/EPA/Tannen Maury

Az államtitkár szerint a kormány továbbra is azon dolgozik, hogy annyi új munkahelyet hozzon létre, amennyit a vírus tönkretesz. A Gazdaságvédelmi Akcióterv egyik legfontosabb eszközeként ennek érdekében munkahelymegőrző és munkahelyteremtő intézkedéseket vezettek be. A Munkahelyvédelmi bértámogatási program lehetőséget biztosít a vállalkozásoknak arra, hogy csökkentett munkaidőben foglalkoztassák munkavállalóikat három hónapon keresztül állami támogatást igénybe véve.

Eljött a gazdasági védekezés ideje

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Belgrádban hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány idején világosan látszott, hogy a kelet-nyugati irányú infrastruktúra Szerbián és Magyarországon megy keresztül, és ebből nekünk profitálnunk kell. Hozzátette, hogy az egészségügyi védekezés időszakában a két ország jól együtt tudott működni, és most jön a gazdasági védekezés időszaka.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/KKM/Kkm/Mitko Sztojcsev

Felújítják a Belgrád és Budapest közötti vasútvonalat, megújítják a Szabadka és Szeged közötti vasútvonalat, valamint új gázvezetéket építenek, amely délről, a Török Áramlat gázvezetékből fog gázt szállítani Közép-Európába. A jövő év végétől már 6 milliárd köbméternyi éves kapacitású gáz interkonnektorral fogunk rendelkezni Szerbiából Magyarország irányába, amelynek a kapacitását aztán a következő években egészen majdnem 10 milliárd köbméterig fogjuk bővíteni - részletezte a külgazdasági és külügyminiszter.

Marad a diákhitelek alacsony kamata, idén rekord várható

A Diákhitel Központ döntése alapján továbbra is az eddigi legalacsonyabb, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel 1 a július 1-jétől december 31-ig tartó időszakban. A képzési költségre felvehető Diákhitel 2 és a május 1-től elérhető szabad felhasználású Diákhitel Plusz továbbra is kamatmentesen igényelhető.

Illusztráció Forrás: MTI/Róka László

Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy soha ekkora igény nem volt a diákhitelekre, idén mind az új igénylők számában, mind a folyósított diákhitelek összegében rekordra számítanak. A kormány döntése alapján a Diákhitel 1 havi maximum 70 ezer forintos keretét 150 ezer forintra emelik augusztus 15-től, ennek alapján a következő felsőoktatási tanévtől a hallgatók akár évi 1,5 millió forint szabad felhasználású diákhitelt is felvehetnek, rendkívül kedvező kamatozással.

Svájci elemzők szerint Magyarország megtartotta versenyképességi pozícióját

A svájci IMD (Institute for Management Development) vezetőképző és gazdaságkutató intézet nemzetközi versenyképességi rangsorában Magyarország a világméretű járvány dacára is megtartotta pozícióját.

Illusztráció Forrás: Pixabay

Az ország továbbra is vonzó nemzetközi befektetési célpont, a legfontosabb relatív vonzereje: az unió egyik leggyorsabban növekvő gazdasága, a versenyképes adószabályozás és a képzett munkaerő - hívta fel a figyelmet az értékelésre a Pénzügyminisztérium (PM).

Eladja lengyelországi üzlethálózatát a Tesco

A Londoni Értéktőzsdén közzétett bejelentés szerint a Tesco a dániai központú, Lengyelországban már jelenlévő Salling Group A/S kiskereskedelmi hálózatnak adja el 301 lengyelországi boltját az érdekeltséghez kapcsolódó elosztó központokkal és a helyi igazgatósági irodával együtt.

Illusztráció Forrás: Tesco-Global Áruházak Zrt.

A készpénzes ügyletből eredő nettó bevétel a cég várakozása szerint 165 millió font (64 milliárd forint) lesz. A Tesco hangsúlyozta, hogy a tranzakció még versenyhatósági jóváhagyásra vár. A lengyel kivonulásnak semmilyen negatív hatása nem lesz az áruházlánc magyar jelenlétére, sőt ezután a többi közép-európai érdekeltségére, köztük a magyarországira tudja összpontosítani figyelmét a Tesco.

Újraindul néhány repülőjárat az USA és Kína között

Az Egyesült Államok és Kína is engedélyezte, hogy heti négy-négy járat közlekedjen az országok között. Az amerikai kormányzat abban reménykedik, hogy hamarosan teljesen helyreáll a légi kapcsolat a két ország között, azonban a kínaiak továbbra is óvatosak.

Illusztráció Forrás: AFP/NurPhoto/Nicolas Economou

A Delta Sanghaj és Seattle között indít két járatot, míg a United a következő hetekben dönt arról, hogy pontosan honnan és hova indít újra gépeket.

A veszélyhelyzet végével már nem alkalmazhatóak a házhozszállítás átmeneti szabályai

A kormány a veszélyhelyzet idejére megkönnyítette az üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység és a csomagküldő kereskedelem végzését a vállalkozások számára. E tevékenységeket ideiglenesen bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytathatták a napi fogyasztási cikket vagy éttermi ételt forgalmazó kereskedők. A veszélyhelyzet megszűnésével a tevékenység végzését ismét be kell jelenteni az illetékes kereskedelmi hatóságnál, akkor is, ha azt az átmeneti előírások szerint kezdte meg a vállalkozás.

Illusztráció Forrás: Facebook

Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár elmondta: A házhozszállítás könnyített feltételei számos üzletet, éttermet segíthettek hozzá ahhoz, hogy átvészeljék a kijárási korlátozásokkal, más veszélyhelyzeti intézkedésekkel szükségképpen együtt járó forgalomcsökkenést.

Megugrott a diákmunkára jelentkezők száma

Megugrott a diákmunkára jelentkezők száma az érettségi lezárásával párhuzamosan, az idén a munkaerőhiány helyett túljelentkezés tapasztalható. Az elmúlt két szezonban a munkaerőhiány volt a jellemző a diákmunka szektorra is, a megrendeléseket a szektor 80-85 százalékos hatásfokkal tudta kielégíteni.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az iskolaszövetkezetek jellemzően egész évben elérhető lehetőségeket kínálnak, de a nyári szabadságolások és a szezonális igények miatt ilyenkor több diák, akár nagyobb óraszámban is tud dolgozni. A diákmunka szempontjából a kiskereskedelemben és a mezőgazdaságban van a legtöbb lehetőség, de népszerűek a Balaton környéki munkalehetőségek is.