Fellendítette a hazai gépjárműpiacot a villanyautó pályázat

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
A tapasztalatok szerint főként a tudatos vásárlók mennek a szalonokba, az elektromos autó vásárlását támogató, napokban megnyílt pályázat pedig tovább erősíti ezt a trendet – mondta a Világgazdaságnak Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke. Az elektromos autók vásárlását támogató pályázat ekkora sikerére azonban nem számított a szakma.
Vágólapra másolva!

Januártól májusig mintegy 26 százalékkal kevesebb személygépjárművet értékesítettek az országban, mint a tavalyi év azonos időszakában a Datahouse nyilvántartása szerint. A kereslet azonban május második felétől elkezdett megélénkülni. Az autókereskedők akciós kampányokkal igyekeznek megválni a készleteiktől, hogy a gyártók minél gyorsabban teljes kapacitással termelhessenek ismét.

Leginkább a kis és közepes méretű SUV-ok, azaz sportcélú haszongépjárművek erősödtek meg, a 6 és 9 millió forint közötti ársávban.

A prémiumkategóriát viszont nem fogta vissza a koronavírus-járvány, továbbra is nagy az értékesítés lendülete.

A koronavírus-járvány után mára kezd magához térni a gépjárműeladások száma Fotó: Szabó Gábor - Origo

A használt autók terén jelentősen lecsökkent az értékesített darabszám a kijárási korlátozások idején, de mára már visszaállt a tavalyi azonos időszak forgalmának 85 százaléka

- tájékoztatta a lapot Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének elnöke. A kereslet növekedését segítette, hogy a külföldön dolgozó magyarok hazatérésével új potenciális vásárlók jelentek meg a piacon.

A használtautó-kínálat viszont lényegesen lecsökkent az elmúlt két-három hónapban, a tavalyi hasonló időszakhoz képest havonta átlagosan csak feleannyit hoztak be külföldről a határok lezárása miatt.

Forrás: Vg.hu