Kína 15 év alatt átalakítaná a technológia jövőjét

2020.06.22. 19:01

A kínai vezetés 2035-ig teljesen átalakítaná a technológia globális jövőjét, amiben a világ második legnagyobb gazdaságának központi szerepe lenne. Egyes iparági szereplők szerint azonban Peking impozáns tervének nagyobb a füstje, mint a lángja.

A várakozások szerint Kína idén teszi majd közzé a nagyszabású, China Standards 2035 elnevezésű tervét, amely a következő 15 évben meghatározná a globális technológiai fejlődés irányát. Peking ugyanis azt a célt tűzi ki maga elé, hogy Kína fektesse le azokat a standardokat, melyek mentén a technológiai változások végbemennek a következő másfél évtizedben – írja a CNBC.

Ezek a standardok pedig nem pusztán üres szólamok, nagyon fontos gyakorlati jelentőségük van a nemzetközi technológiában. Olyan területeken például, mint a 4G hálózatok vagy a Wi-Fi, ezek a szabványok teszik lehetővé, hogy az emberek külföldön is akadálytalanul tudjanak internetezni.

A standardokat eddig tipikusan az iparág amerikai és európai szereplői fektették le és dominálták. Most azonban Kína az új tervével beszállna ebbe a folyamatba, és a saját vállalatain keresztül aktívan kívánja befolyásolni a következő generációs technológiák alapjait.

Peking ambíciója az, hogy vezető szereplőként lépjen elő a technológiai változások terén, ahogy a világ egy új technológiai korszak küszöbén áll – mondta Emily de La Bruyere, a Horizon Advisory tanácsadócég társalapítója.

Kína meghatározná a technológiai fejlődés jövőjétForrás: AFP/Liu zhuoqun - Imaginechina

A szakértő szerint Kína előnye abban áll, hogy az ország jelenleg – részben a sajátos törvényi szabályozások miatt – sokkal hatékonyabban fér hozzá adatokhoz, mint más országok. Ez az információs előny pedig felhasználható nemcsak pusztán technológiai, de kereskedelmi célok eléréséhez is.

Mindazonáltal vannak olyan elemzők, akik szerint Kína nagyszabású elképzelése túl sok akadályba ütközik, vagyis feltehetően nem lesz annyira elsöprő, mint ahogy azt Peking szeretné. Kína ugyanis már az elmúlt években is előállt különböző stratégiai tervekkel, de időnként ezeknek nagyobb a füstje, mint a lángja.

Naomi Wilson, az amerikai székhelyű Information Technology Industry Council (ITI) nevű iparági szervezet ázsiai igazgatója szerint Kína valószínűleg egyre fontosabb szerepet tölt majd be a nemzetközi technológiai szektorban, ami azt is jelenti, hogy egyre nagyobb szerepe lesz a standardok meghatározásakor. Wilson azonban hozzátette, hogy ezek a standardok nem vákuumban alakulnak ki, vagyis nem szüntetik meg a nemzetközi versenyt a szektoron belül.

Következésképpen Kína azon célja, hogy egyedül dominálja ezeknek a standardoknak a kialakítását, várhatóan túl nehéz feladat volna Peking számára. Mindazonáltal az is jól látszik, hogy a kínai vállalatok egyre fontosabb szerepet töltenek be a nemzetközi techvilágban, ami komoly átalakulásokat jelenthet a következő években, évtizedekben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK