Kínában már láthatók a kilábalás legbiztosabb jelei

Luxus, milliomos, gazdasági növekedés, Kína, Louis Vuitton
Rohamtempóban vagyonosodnak a kínai milliomosok
Vágólapra másolva!
A kínaiak ismét elkezdtek csúcsminőségű kézitáskákat, cipőket és ékszereket vásárolni, reményt adva a luxusiparnak, hogy megkezdődött a járvány okozta gazdasági visszaesésből történő kilábalás. A vezető márkák előtt azonban továbbra is nehéz út áll, amelynek során valószínűleg át kell gondolniuk üzleti tevékenységüket, hogy megfelelően reagáljanak a vásárlási szokások változására.
Vágólapra másolva!

A Tiffany azt jelentette, hogy a kiskereskedelmi értékesítése Kínában áprilisban körülbelül 30 százalékkal, májusban pedig 90 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos hónapjaival összehasonlítva. Eközben globálisan viszont mintegy 40 százalékkal esett vissza a bevétele. A kínai adatok, melyek a koronavírussal először érintett piacukról érkeznek, a fellendülés jeleit mutatják - mondta Alessandro Bogliolo vezérigazgató.

A Tiffanyhoz hasonló adatokat lát a Burberry is, amely a ruházat, táska és egyéb kiegészítők kínai eladása kapcsán már le is fölözte az előző év hasonló időszakát.

Ugyancsak erős keresletről számolt be svájci ékszer- és órakereskedő Richemont is, melynek 462 butikja nyitott ki újra az ázsiai országban.

- kommentálta az eseményeket a Bernstein egyik elemzője, Luca Solca, akinek csapata egyébként már "visszatérési mutatót" is kialakított az egyre javuló kínai fogyasztói bizalom nyomon követésére.

Nem mindenki ennyire optimista azonban. Claudia D'Arpizio, a Bain tanácsadó cég partnere szerint

a közelmúltbeli emelkedés alapján Kína lehet az egyetlen piac, ahol a luxuskereskedők fordulatot látnak idén.

Lehet ugyanis, hogy a kínai vásárlók több pénzt költenek drágább holmikra, mivel nem tudnak olyan könnyen utazni, mint a járvány előtt. Az eladások jelentős része ugyanis a kínaiak külföldi költéseiből adódik.

"Ahelyett, hogy nyaralni mennének, vásárolhatnak egy Chanel-táskát" - mondja Fflur Roberts, az Euromonitor luxuscikkekkel foglalkozó kutatási vezetője, hozzátéve, hogy máshol is, például Dél-Koreában is növekednek a luxuskiadások. „Azt látjuk, hogy a piac egy bizonyos szintre már visszatért."

A kínai luxuscikkek iránti figyelem azért fontos, mert ezek az összes eladás 35 százalékát teszik ki, amely öt év múlva egyes becslések szerint 50 százalék közelébe is nőhet.

A kínai luxuspiac már a visszatérés jeleit mutatja Forrás: Getty Images

De a kínai siker csak a történet egyik része.

Mivel másutt az ügyfelek otthon maradnak, és visszafogják a luxusvásárlásaikat, ezen tételek globális értékesítése akár 35 százalékkal, 180 milliárd és 220 milliárd euró közötti összegre is lecsökkenthet idén.

A globális márkák is érzik a nyomást. Nemrég például az LVMH tette világossá a befektetők előtt, hogy igazgatótanácsa a koronavírus-járványra tekintettel felülvizsgálta a Tiffany 16,2 milliárd dolláros felvásárlását.

A luxusiparnak szüksége van a kínai és más országokból érkező turistákra, de arra számítanak, hogy a külföldi utazás lesz az utolsó olyan szegmens, amelyik visszatér majd a járványhelyzet előtti szintre.

Ez több hónapot, akár egy évet is igénybe vehet.

Annak érdekében, hogy a luxusipar jobban megbirkózzon a változásokkal, a vállalatoknak módosítaniuk kell stratégiájukat és arra kell megoldást találniuk, hogy hogyan érhetnének el több belföldi vásárlót. A vásárlók már a járvány előtt is elkezdtek jobban fókuszálni az otthonukra az utazások helyett.

Néhány olyan luxusmárka, amelyik jellemzően inkább az e-kereskedelem területén értékesített, szintén átgondolja a stratégiáját. A vállalatok ugyan csökkenthetik az általuk működtetett üzletek számát, vagy az egyes üzletek méretét, de minden bizonnyal nem fogják őket bezárni.