Az államfő kinevezte a Magyar Nemzeti Bank alelnökévé Virág Barnabást

Virág Barnabás bankvezető beszél Foglalkozás gesztikulál igazgató MOZOG pénzügyi szakember SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója beszél az 54. Közgazdász Vándorgyűlésen a kecskeméti Hírös Agóra színháztermében 2016. szeptember 17-én. MTI Fotó: Bugány János
Vágólapra másolva!
Áder János köztársasági elnök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökévé nevezte ki Virág Barnabást kedden Budapesten. Az erről szóló okiratot az államfő kedden adta át a Sándor-palotában.
Vágólapra másolva!

Virág Barnabás jegybank-alelnöki kinevezésére Orbán Viktor miniszterelnök tett javaslatot június elején az államfőnek. Az Országgyűlés gazdasági bizottsága június 9-i ülésén támogatta az új alelnök kinevezését.

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke Forrás: MTI/Bugány János

Bizottsági meghallgatásán az elmúlt évtized egyik legfontosabb gazdaságpolitikai eredményének nevezte a költségvetési és a monetáris politika közötti összhang megteremtését, mint fogalmazott, erre az összhangra lesz szükség a járvány következményeinek kezelésében. A monetáris politikai intézkedésekről szólva kitért arra, hogy a jegybank március közepe óta célzott lépésekkel, gyorsan stabilizálta a járvány hatására kialakult turbulens környezetet, és olyan új intézkedéseket hozott, amelyekkel a kilábalás során folyamatosan támogatni tudja majd a magyar gazdaság növekedésének helyreállását. Ezek közül kiemelte a Növekedési hitelprogram új konstrukciójának elindítását.

Az MNB korábbi alelnöke, Nagy Márton májusban lemondott. A most kinevezett Virág Barnabás mellett Patai Mihály és Kandrács Csaba tölt be alelnöki pozíciót a jegybankban.