A munkavállalói és a munkáltatói érdekképviseletek is elismerik, elfogadják a koronavírus-járvány miatt bevezetett gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseit - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

György László elmondta, az elmúlt hét évben sikerült egyensúlyba hozni a magyar gazdaságot, ezért is érte azt kevésbé hátrányosan a mostani válság, mint a 2008-as.

A gazdaságvédelmi akcióterv kapcsán hangsúlyozta, hogy arányos programot alakítottak ki, amely képes megőrizni a munkahelyeket, és forrásokat is biztosít. 
Mindezeket az érdekképviseletek is elismerik  - fűzte hozzá.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkáraForrás: MTI/Kovács Attila

Kitért arra is, a koronavírus-járvány miatt olyan programokat indítottak, amelyek a vállalatok beruházásait növelik, és ezeknek köszönhetően 700 milliárd forintnyi új beruházás valósulhat meg.

Beszámolt arról is, hogy az utóbbi 1-1,5 hónapban mintegy 300 milliárd forintnyi új hitelt helyeztek ki a magyar gazdaságban.