A Főtáv feloldotta a műszaki szolgáltatások korlátozását

koronavírus, járvány, vírus, főtáv központi ügyfélszolgálat, közművek
Vágólapra másolva!
A járványügyi veszélyhelyzet megszűnésével a Főtáv Zrt. immár a második jelentős lépést tette meg a teljes körű szolgáltatások újraindítása terén azt követően, hogy néhány héttel ezelőtt bejelentette ügyfélszolgálati irodáinak újranyitását. A Budapest csaknem negyedmillió háztartását és több ezer üzleti ügyfelet kiszolgáló társaság megszüntette a szolgáltatásaival kapcsolatos korlátozásokat, melyeket a munkavállalók és a lakosság védelme érdekében vezetett be korábban.
Vágólapra másolva!

A Főtávnál mostantól megszűnik a hibaelhárítási tevékenységekre vonatkozó korlátozás, vagyis a társaság szakemberei immár a lakásokban is végeznek munkát. A közszolgáltatási feladatokon kívül eső más műszaki szolgáltatásokat a kapacitások függvényében látja el a vállalat.

A nyári időszakban, a fűtési idény lezárultával esedékes ürítések és visszatöltések terén korábban bevezetett rendkívüli intézkedések ugyancsak módosulnak, a megrendelőlap személyes helyszíni átvételére ismét lesz lehetőség.

A gördülékenyebb ügyintézés érdekében a Főtáv javasolja, hogy a dokumentumokat a megszokott úton juttassák el a társasághoz. Az ürítésre-töltésre vonatkozó igényeket továbbra is a szabad kapacitások függvényében, előre egyeztetett időpontban teljesíti a vállalat. A díjmentes ürítéseket a Főtáv augusztus 1-ig ütemezetten végzi el.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A regisztrált képviselők internetes ügyfélszolgálaton is leadhatják igényüket, a telefonos ügyfélszolgálaton pedig a +36 1 700 7000-es telefonszámon, de a kitöltött megrendelőlap a [email protected] e-mail címre, a +36 1 206 1545-ös fax számra vagy a 1509 Bp., Pf. 9. postacímre is megküldhető, illetve leadható a személyes ügyfélszolgálati irodákban. Telefonos megrendelés esetén, a munkavégzés megkezdése előtt szintén szükséges a kitöltött és aláírt nyomtatvány megküldése.

A Főtáv Zrt. munkatársai minden megrendelés esetében telefonon keresztül felveszik a kapcsolatot a megrendelővel, és egyeztetik a munkálat időpontját. Emiatt kiemelt fontosságú, hogy a munkálatok szervezése vagy ürítés esetén a lakók tájékoztatása előtt várják meg az időpont-egyeztetést.

Az ürítés és a visszatöltés időpontját érdemes a társasházon belül összehangolni, a munkálatok pontos időpontjáról pedig a lakóközösség a közös képviselőtől tájékozódhat.

Az így ürített épület esetében javasolt, hogy a közös képviselő vezessen listát azon ingatlanokról, ahol munkálatokat végeztek, mert időpont-módosulás esetén így könnyebb lehet az érintett lakók tájékoztatása.

A Főtáv Zrt. egyúttal felhívja a figyelmet, hogy a személyes ügyintézéshez érdemes az online időpontfoglalás lehetőségét használni, ami jelentősen csökkenti az ügyintézési időt.