Varga Mihály: 4500 cég kezdhet új beruházásba

BECSEI András; VARGA Mihály
Budapest, 2020. április 9. Varga Mihály pénzügyminiszter beszél a Becsei Andrással, a Magyar Bankszövetség elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón a Pénzügyminisztériumban 2020. április 9-én. Egyszeri adót vetnek ki a pénzintézeti szektorra, az adó kulcsa az adóalap 50 milliárd forint feletti részének 0,19 százaléka, a költségvetésbe befolyó összeg 55 milliárd forint lesz, amelyet három egyenlő részben kell befizetni - jelentette be Varga Mihály. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Számos tény igazolja vissza, hogy a gazdaságpolitika most, a válsághelyzetben is eredményesen tud találkozni a gazdasági szereplők elvárásával - mondta videójában a pénzügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály szerint ezt mutatja, hogy Magyarország a járvány utáni időszakban is vonzó termelési és befektetési célpont maradt, így

jelenleg is több mint négyezer milliárd forintnyi beruházás van folyamatban a mikro, kis-, közepes és nagyvállalatok körében.

A pénzügyminisztérium felmérése szerint számos nagyvállalat tervez jelentős beruházásokat a következő években. A kis- és középvállalkozások fejlesztésének a támogatására meghirdetett fejlesztési lehetőségekkel is kiemelkedő mértékben élnek és tudnak majd élni a magyar vállalkozások.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Mónus Márton

A pénzügyminiszter egy másik friss videója szerint támogatási szerződéseket írtak alá a vállalkozásfejlesztési pályázat első nyerteseivel.

A pályázatra kétszeres a túljelentkezés, ezért az 50 milliárdos keretet megduplázták.

A következő hónapokban 4500 cég kezdhet új beruházásba, írja közösségi oldalán Varga Mihály.